Kis autók, nagy tervek a kínai-francia kooperációban

A Dongfeng és a PSA közös modelljei 2018-ban jelennek meg.

A Peugeot és a Citroen közös cége, a PSA már régóta törte a fejét új kis és közepes modelleken illetve azon, hogyan lehetne ezeket minél nagyobb számban eladni Európán kívül is. Eredetileg a General Motors-szal készültek együttműködésre, de az amerikaiakkal végül nem sikerült megállapodni. A kínai Dongfenggel viszont igen. Valójában arról van szó, hogy a kínai cég negyven százalékban hozzájárul az új modellek megtervezésének, kialakításának költségeihez. Aztán pénzügyi hozzájárulása révén Kínában a Dongfeng is gyárthatja az új modelleket.

A PSA teljes termelésének egyharmadát teszik ki a kisméretű vagy kis közepes autók. Ezek a modellek relatíve olcsók, tehát a kínai vagy más Európán kívüli feltörekvő országokban is nagy keresletre számíthatnak. Ezért fontos a PSA-nak a partnerség a Dongfenggel. A kínai gyártó pedig így kis fogyasztású, és az egyre szigorúbb kínai légszennyezési normáknak is megfelelő kocsikat szerelhet össze. De ezen túl kínai mérnökök és technikusok érkeznek a PSA Vélizyben lévő műszaki, tervezési központjába. Később Sanghajban is létesül egy hasonló fejlesztési, kutatási intézet, vagyis a kínai-francia autóipari együttműködés a dolgok jelenlegi állása szerint hosszú távú lesz.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez