Éhségsztrájkol a Szaharov-díjas szaúdi blogger

Éhségsztrájkra lépett a börtönbüntetését töltő Raif Badavi szaúd-arábiai blogger, az Európai Parlament Szaharov-díjának idei kitüntetettje – ezt a blogger felesége közölte csütörtökön.

Badavi kedd óta nem vesz magához ételt, ezzel tiltakozva az ellen, hogy áthelyezték egy „új, szigorúan őrzött” börtönbe – tudatta felesége, Anszaf Hajdar a Twitter mikroblogportálon, s a hírt később telefonon megerősítette a Reuters hírügynökségnek is.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet egyelőre nem erősítette meg az éhségsztrájk hírét, mindössze arról kaptak hírt, hogy Badavit „adminisztratív okokból” áthelyezték egy másik börtönbe. Az Európai Parlament egy szintén csütörtöki közleménye szerint a Szaharov-díjat a Kanadában élő Anszaf Hajdar veszi át jövő szerdán a férje nevében. Az EP októberben jelentette be, hogy Raif Badavinak ítélte oda idén a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat.

Badavi az azóta megszüntetett Szabad Szaúdi Liberálisok című portál alapítója volt, és a vallásnak az államban betöltött szerepéről tett közzé olyan írásokat, amelyek miatt perbe fogták és istenkáromlás vádjával elítélték. Büntetése 10 év börtön és 1000 botütés, amelyből ötvenet a nagy nyilvánosság előtt már januárban kimértek rá, de a büntetés többi részének végrehajtását a nemzetközi tiltakozás hatására egyelőre elhalasztották. Azóta is börtönben raboskodik.

Fotó: Flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez