Trump: most igazán berágott
Miután az Egyesült Királyság parlamentje napirendre vette Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns esetleges kitiltását az országból, Trump cége bejelentette: amennyiben a parlament megszavazza a kitiltást, annak következményei lesznek.
Donald Trump cég-konglomerátumának vezérigazgató-helyettese, George Sorial közleményben jelentette be, hogy amennyiben a londoni parlamentben a kitiltás mellett határoznának, a milliárdos leállíthatja folyamatban lévő, nagy értékű beruházásait Skóciában.
“A Westminster veszedelmes precedenst teremtene, és azt a rossz üzenetet küldené a világnak, hogy az Egyesült Királyság ellenzi a szólásszabadságot” – fogalmazott Sorial a Fox televíziónak adott nyilatkozatában. Hozzátette: egy ilyen döntés elidegenítene Nagy-Britanniától sok olyan amerikai állampolgárt is, akik Donald Trump hívei és támogatói.
A republikánus elnökjelölt-aspiráns muszlimokkal kapcsolatos néhány megjegyzése keltett felháborodást, s emiatt a szigetországban két petíciót is kezdeményeztek, mindkettőben az amerikai milliárdos kitiltását szorgalmazzák. A petíciókat eddig több mint ötszázezren írták alá.
Donald Trumpnak golfpályái vannak Skóciában, és cége további beruházásokat tervez ott.
Kép: Wikimedia Commons