Fegyvereket küld Washington az iraki kurdoknak

A Pentagon közlése szerint ISIS csapatai ellen alkalmazott légi csapások csak lelassítani tudták az iszlamista fegyvereseket, megállítani nem.

Az iszlamista támadás ellen küzdő kurd fegyveresek már közölték, hogy megfelelő mennyiségű fegyver híján nehezen tudnak hatékonyan fellépni az Irak északi részén már nagy területeket elfoglaló radikális iszlamisták előrenyomulása ellen. Az iraki hadsereget fegyverekkel ellátó Washington eleinte a Bagdadon keresztül próbálta meg a fegyverszállítmányok eljuttatását a kurd fegyvereseknek, de mivel ezen az útvonalon lassan haladtak a fegyverek, úgy döntött az amerikai kormány, hogy közvetlenül szállít eszközöket a kurdoknak – írta a Washington Post.
A lap információ szerint a CIA segítségével kapják meg a fegyvereket a kurdok. A CIA nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban. A Post cikke szerint az amerikai kormányzat keresi annak a lehetőségét, hogy más – nyílt, legális – úton adjanak fegyvereket a kurd erőknek, de ahhoz előbb jogi problémákat kell megoldani. Alapvetően ugyanis fegyvereket csak kormányoknak adhatnak el.
A Post információ szerint a kurd harcosoknak csak egy kis része kap amerikai fegyvereket. Azok, akik Irbil város környékén harcolnak az előrenyomuló iszlamisták ellen, és akiknek nagy szükségük van a fegyverekre, főleg a nehézfegyverekre. A Post azt nem közölte, hogy pontosan milyen haditechnikát ad Washington a kurdoknak, de valószínűleg főleg kézi fegyverek és lőszerek lehetnek a szállítmányokban.
Szakértői vélemények egyelőre megoszlanak arról, hogy a légi csapások és a fegyverszállítmányok milyen hatással lesznek a harcokra. Vannak, akik szerint ennek nem lesz semmi hatása a konfliktus alakulására. Mások szerint ez elég lehet ahhoz, hogy megállítsa az ISIS előrenyomulását, bár arra kevés esély van, hogy a kurd harcosok hatásos ellentámadást tudjanak indítani az iszlamisták ellen.
A jól szervezett ISIS-egységek, amelyeket tapasztalt, korábban az iraki hadseregben szolgált tisztek vezetnek, az iraki hadsereg egységeitől lefoglalt fegyverarzenál felhasználásával voltak képesek hatásos támadást indítani a gyengén felszerelt kurd harcosok ellen, a gyors győzelmeikkel meglepve az amerikai vezetést.

 
(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez