Korón követ kövön nem hagyott Winston

Lényegében a földdel tette egyenlővé a Fidzsi-szigetek egyikét a múlt hét végi ciklon – jelentette be Ewan Perrin, a helyi kormány szóvivője kedden. A kis Koro szigeten tíz halálos áldozatot hagyott maga után a vihar, így a katasztrófa halottainak száma 29-re nőtt.

Perrin elmondta, hogy a Winston ciklon – amelynél hevesebbet még nem jegyeztek fel a térségben – a szigeten szinte minden házat lerombolt vagy súlyosan károsított. Gyakorlatilag Koro mind a 4500 lakosának ideiglenes szállást kell biztosítani.

A szóvivő azt is jelezte, hogy továbbra is aggódnak a viszonylag közeli, 12 ezer lakosú Taveuni szigetért, mert eddig nem sok sikerrel jártak a kapcsolatteremtési kísérletek az ott lakókkal.

A ciklon az elmúlt hétvégén, több órán át pusztított a több száz szigetből álló és 900 ezer lakosú ország területén, egyes széllökéseinek ereje elérte a 325 kilométer/órát.

A kormány egy hónapos rendkívüli állapotot hirdetett ki, a károk felmérése még kedden sem ért véget.

Eddig már több mint 8 ezer embert ideiglenes szálláson helyeztek el. Súlyos fennakadások keletkeztek a távközlési és áramhálózatban, valamint az ivóvízellátásban.

Fotó: MTI/EPA

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez