Megkereste a spermadonort, és hozzáment

Egy ausztrál házaspár talán az egyik legszürreálisabb módon talált egymásra. Aminah Hart egy spermabank segítségével vállalt gyereket, egy teljesen ismeretlen férfitól. Miután megszületett kislánya, úgy döntött, felkeresi gyereke apját, akivel végül össze is házasodtak.

Az akkor 42 éves Hart mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe. Korábban két kisfiút is elveszített egy ritka genetikai rendellenesség miatt, de Leila szerencsére teljesen egészségesen született.

A donor, Scott Andersen azt jelölte meg adatlapján, nyitott lenne arra, hogy megismerje esetleg megszülető gyerekét. Így Hart úgy döntött, felkeresi.

„Sokkal könnyebb volt, mint gondoltam. Nagyon izgultam” – mondta el. – „Egy teljesen ismeretlen emberrel készültem találkozni, aki a lányom biológiai apja is volt egyben.”

Hamar kialakult köztük valami, és végül egy család lett belőlük, melynek részévé váltak Andersen gyerekei is, egy fiú és három lány. Hart pedig könyvet is írt történetükből, melynek a találó „How I Met Your Father” címet adta (az „Így jártam anyátokkal” sorozat eredeti címe: „How I Met Your Mother”).

9781925266900

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez