Méltóságteljes megoldást sürget Leszboszon Ferenc pápa

Ferenc pápa arra buzdította szombaton a görög Leszbosz szigetén lévő Moria menekülttábor mintegy 2500 lakóját, hogy ne veszítsék el a reményt, mert nincsenek egyedül, a nemzetközi közösségnek pedig azt üzente, “méltóságteljes” választ adjon a menekültválságra.

A világ 1,2 milliárd tagot számláló római katolikus közösségének vezetőjét, aki I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Ieronimosz athéni ortodox érsek társaságában járta be a tábort, könnyező és segítséget kérő menekültek fogadták. Többen sírtak, illetve a “szabadság, szabadság” szavakat skandálták, ahogy Ferenc pápa és a két vallási vezető üdvözölte az ottlakókat.

A menekült gyerekek rajzokat ajándékoztak a Vatikán vezetőjének, és fecnikre írt üzeneteket dugdostak a mellettük elhaladó pápa kezébe. Egy fiatal nő áttörte a rendőrségi kordont, az egyházfő lába elé vetette magát, és a sírástól elcsukló hangon azt mondta, menni akar.

Ieronimosz élőben közvetített beszédében a menekültválságot Európa “emberségének és szolidaritásának csődjelentésének” minősítette.

I. Bartolomaiosz szavaival közvetlenül a menekültekhez fordult, és azt hangsúlyozta, hogy aki tőlük fél, az még sosem nézett a szemükbe és sosem látta a gyerekeiket.

A három vallási vezető közös nyilatkozatban szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy “bátor” választ adjon e humanitárius válságra és annak kiváltó okaira.

A dokumentum elismerte az eddigi erőfeszítéseket, azonban szélesebb körű nemzetközi konszenzust sürgetett és a jogállamiság, az emberi jogok és a kisebbségek védelme, az embercsempészek elleni küzdelem, a veszélyes útvonalak megszüntetése és a megbízható áttelepítési eljárások kidolgozása érdekében egy támogató program elindítására buzdított.

A látogatás további részében a három vallási vezető menekültek nyolc képviselőjével ebédel.

Fotó: MTI/EPA/Oresztisz Panajotu

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez