Házasságon kívüli szexért állítottak bíróság elé egy megerőszakolt holland nőt Katarban

A 22 éves holland nő egy barátjával ment üdülni a dúsgazdag arab országba, ahol házasságon kívüli szex gyanújával tartóztatták le és állították bíróság elé, miközben ő azt vallja, hogy megerőszakolták.

Az incidens még március 15-én történt, de csak most derült rá fény. A 22 éves holland nő családja és munkáltatója ugyanis szerette volna bizalmasan intézni az ügyet. Végül azért döntöttek úgy, hogy nyilvánosság hozzák a történteket, mert a fiatal nőt már lassan három hónapja fogja tartják, ez idő alatt pedig már háromszor is bíróság előtt állt, anélkül, hogy bármi előrelépés is történt volna az ügyében.

A fiatal nőt házasságon kívüli szex gyanújával tartóztatták le és állították bíróság elé. Katarban ez súlyos bűnnek számít, ott ugyanis a nyugatitól teljesen eltérő iszlám jogrendszer, a saría van érvényben.

A lány azonban azt állítja, hogy ő semmilyen bűnt nem követett el, mivel megerőszakolták. Egy éjszakai szórakozóhelyen mulatott a barátjával, és ott állítólag valamilyen bódító szert kevertek az italába, amitől elvesztette az eszméletét. Pár órával később szétszaggatott ruhában, egyedül tért magához. Ezt követően pedig rögtön a rendőrségre ment feljelentést tenni, ahol viszont ahelyett, hogy segítettek volna neki, letartóztatták.

1220x500-qatar

A holland nagykövetség is megerősítette, hogy a fiatal nőt jelenleg is fogva tartják. A letartóztatása óta pedig állandó kapcsolatban vannak vele, konzuli segítséget is nyújtottak neki. A nő ügyvédje, Brian Lokollo elmondta, hogy a katari hatóságok azóta egy férfit is őrizetbe vettek, de a védence elleni vádakat még mindig nem ejtették. Az ügyvéd szerint az egész ügy rendkívül zavaros, a fiatal nő ellen felhozott vád pedig teljesen abszurd. Ezért is döntött úgy a nő családja, hogy az ügyet nyilvánosságra hozzák, hogy így gyakoroljanak nyomást a katari hatóságokra. Az internetes közösségi oldalakon pedig kampányt is indítottak, hogy felhívják a világ figyelmét a fiatal nő helyzetére.

Az ügyvéd szerint az egész ügy komoly aggályokat vett fel. Katar ugyanis 2022-ben labdarugó világbajnokságot rendez, emellett pedig a kormány folyamatosan azon vannak, hogy nyugati turistákat csábítson az országba. Lokollo viszont úgy véli: ami a 22 éves nővel történt, pontosan azt jelzi, hogy senki sem érezheti teljesen biztonságban magát az országban.

ss sewe

A katari média egyébként egy szót sem ejtett az ügyről. A kormány pedig nem hajlandó nyilatkozni a holland nő sorsáról. Emberi jogi szervezetek viszont már régóta jelzik, hogy a dúsgazdag arab országban nem minden az, aminek látszik. Miközben luxusszállodákat építenek a nyugati vendégeknek, addig olyan törvények vannak érvényben, amelyek teljesen eltérnek a nyugati világétól. Ráadásul nem ez az első eset a térségben, hogy egy külföldi áldozatot börtönbe zárnak, miután szexuális bűncselekmény áldozata lett. 2008-ban egy ausztrál nőt csuktak be nyolc hónapra, miután többen is megerőszakolták a szállodában, ahol megszállt. 2013-ban pedig egy norvég nőt erőszakoltak meg Dubajban, majd 16 hónap börtönbüntetésre ítélték, végül nemzetközi nyomásra kegyelmet kapott és hazaengedték hazájába.

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez