90 ezer éves emberi maradványra bukkantak Szaúd-Arábiában

Egy oázisban találta a csontot az oxfordi szakértőkből és szaúdi régészekből álló csapat.

Tabuk mellett, a jordán határ közelében van a sivatagi királyság egyik legnagyobb oázisa. Itt, a Nafud-sivatagban bukkantak rá egy 90 ezer évvel ezelőtt élt ember középső ujjának középső ujjpercére. Pontosabban annak a csontjára – adja hírül az Arab News. Az oázisról már eddig is tudták, hogy ősi idők óta emberi települések helye volt.

A mostani lelet a legrégebbi az Arab-félszigeten – közölte a szaúdi nemzeti örökségvédelmi bizottság. A brit-szaúdi csapat a Zöld Arábia Projekt keretében végez környezeti és régészeti kutatásokat a királyságban. Azt térképezik fel, hogy mely sivatagi részeken lehetséges olyan körülményeket teremteni, hogy emberek és állatok birtokba vehessék őket. A projektben részt vevők már több fontos felfedezést tettek, ősemlősök maradványaira is bukkantak. Például egy óriási, 300,000 éves elefántagyarra, amely egy rég kihalt faj pélldányához tartozott. A lelet azt sugallja, hogy az arab sivatag valamikor jóval zöldebb és kevésbé száraz hely volt, mint ma.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez