Bikiniben Szaúd-Arábiában – fókuszban a turizmus

Egyfajta államot tervez az államban Szaúd-Arábia új trónörököse. Olyan luxus üdülőhelyet hozna létre, melyre nem vonatkoznak az ország konzervatív törvényei. A Belgium méretű turistazónától évi 1 millió vendéget és 4 milliárd dollár bevételt remélnek.

Mohammed bin Szalman koronaherceg is készül arra, amire az olajban gazdag közel-keleti országok egy része. Vagyis arra az időszakra, amikor már nem dőlnek majd a dollárok az olajkutakból. A turizmus felpörgetésében látja a gazdaság modernizálásának egyik útját. Bejelentette: olyan üdülőhelyet terveznek a Vörös-tenger partján, amelyre külön törvények vonatkoznának.

A legmeglepőbb persze az volna ezek közül, hogy a nőknek nem kellene elfedniük a testüket és a hajukat – akár bikinit is hordhatnának. Aki próbált már teljes testét elrejtő ruhában mozogni a tengerben, az tudja, hogy mekkora kihívás ez. E sorok írója Iránban, Kish szigetén birkózott így a Perzsa-öböl vízével, így első kézből állíthatja, hogy nem úszásbarát megoldásról van szó. A külföldieket nem igazán vonzza egy ilyen nyaralás képe.

De az új szaúdi üdülőhelyen nem a királyság előírásai szabnák meg a rendet, hanem a nemzetközi minta – vázolja a közel-keleti média. Mindazonáltal az eddig megszellőztetett tervekből az például nem derül ki, hogy a lazaság csak a nők öltözködésére terjedne-e ki, vagy más szigorú szaúdi szabályokra is. Nem világos például, hogy alkoholt árulnának-e az új luxus nyaralóhelyen, miközben ez az egész országban tilos.

A szaúdi országos befektetési alap a Vörös-tengerről elnevezett projektet úgy írja le, hogy csaknem 200 kilométeres tengerparti szakaszon és 50 olyan szigeten valósul meg, ahol érintetlen még a természet. 35 ezer új állást és évi 4 milliárd dollár bevételt várnak tőle.

A cél pedig az, hogy Szaúd-Arábia felkerüljön a következő generációk nemzetközi turisztikai térképére, luxus kategóriában. A megvalósításnál elsődleges szempont lesz a fenntartható fejlődés biztosítása és a biztonság szavatolása.  A külföldiek vízum nélkül, direkt járatokkal juthatnának el a Belgium nagyságú turista zónába – ez újabb enyhítés volna a szigorú előírásokon. A Vörös-tenger projekt a fiatal koronaherceg Vision 2030 tervének része – a modernizálási program az ország gazdaságának függését csökkentené a kőolajtól. 

Az építkezés a befektetési alap szerint 2019-ben indul, az első ütem 2022-re készülne el. 2035-re pedig már egymillió látogatót terveznek. A sikerben mindazonáltal nem mindenki bízik. Egyelőre még ne pakolják a bikiniket.

Fotó: tengerpart Dzsiddában / Wikimedia Commons

 

(Visited 11 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez