Nemzeti csúcs a nemi erőszak ellen

Minden nap 110 nőt erőszakolnak meg Dél-Afrikában, ahol a rendőrség több mint 40 ezer esetet regisztrált. A nőjogi szervezetek szerint a valós szám sokkal magasabb, mert sok helyen a lányok és asszonyok félnek bejelenteni a nemi erőszakot.

Akkor ugyanis megölik őket. Tavaly több mint 3.000 nőt és kislányt öltek meg Dél-Afrikában. Ez a világátlag ötszöröse!

A feldühödött nők megrohamozták az elnöki palotát 

Augusztus elsején a rendőrök sem tudták megakadályozni a jogaikért küzdő nőket, hogy eljussanak egészen az államfőig. Cyril Ramaphosa jóval érzékenyebb erre a kérdésre, mint elődje, Jacob Zuma, akit nemi erőszakkal is megvádoltak. Az elnök megígérte: november elején nemzeti csúcs lesz a nemi erőszakról.

Tanúságtétel rémes esetekről 

Egy fiatal nő elmesélte: édesanyját mostohaapja megerőszakolta, pedig hét hónapos terhes volt! A férfi barátaival  felvágta a szerencsétlen nő hasát és kitépte belőle a bébit. Majd csoportosan megerőszakolták és megölték a nőt. Feljelentés nem történt. A gyilkosok ma is szabadlábon. Mindennap találkozom velük az utcán – mesélte a fiatal nő, aki 13 éves korában volt tanúja édesanyja borzalmas halálának. Cyril Ramaphosa elnök más, hasonlóan szörnyű tanúvallomásokat is végighallgatott, majd kijelentette:

Szégyellem magam!

Az elnök azt ígérte, hogy a rendőrségen belül új részleg alakul, mely a megerőszakolt nők ügyeivel foglalkozik. Ehhez az elnöki hivatal biztosít költségvetést – hangsúlyozta Cyril Ramaphosa elnök, aki részt vett a nemi erőszakról rendezett nemzeti csúcskonferencián és megdöbbent a középkori állapotokon, melyek ma is sok helyen jellemzik Afrika egyik legfejlettebb államát, a Dél-Afrikai Köztársaságot.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez