Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat
A katolikus egyház feje hivatalos látogatást tesz Romániában. Ennek keretében látogat el Csíksomlyóra is, ahol június elsején pontifikál misét. A pünkösdi mise egy héttel később van, de a katolikus egyház helyi vezetői fontolgatják: összevonják a két eseményt.
Ferenc pápa Bukarestben tárgyal állami és egyházi vezetőkkel. Ezenkívül látogatást tesz Jászvásáron, Moldva fővárosában és Balázsfalván, ahol az erdélyi görög katolikus egyház központja van. Ehhez kapcsolódik a látogatás Csíksomlyón, ahol a gyulafehérvári püspök és a ferences rend pünkösd alkalmából búcsújárást szervez, melyen általában több ezer ember vesz részt. Ferenc pápa látogatása minden bizonnyal még több embert vonz majd Csíksomlyóra június elsején.
A katolikus egyházfők közül eddig II. János Pál pápa járt Romániában, de ő nem kereste fel Erdélyt, pedig a katolikus hívők többsége ott él. Ferenc pápa viszont két erdélyi helyszínt is meglátogat: Balázsfalvát, mely a román görög katolikus egyház fontos központja és Csíksomlyót, mely a Romániában élő magyar kisebbség számára a legnagyobb búcsújáró helynek számít, ahol pünkösd idején több százezer ember fordul meg.