Futhatnak a pénzük után az utasok: a légitársaságok nem fizetik vissza a jegyek árát

Még annak ellenére sem, hogy a cégek egy része jelentős állami támogatást kapott, hogy túlélje a krízist.

A koronavírus-járvány miatt törölt járatok miatt utasok százezrei várnak a repjegyük árának  visszatérésére – úgy látszik, hiába. Az EU-s szabályok értelmében 7 napon belül meg kellett volna kapniuk az összeget, ellenben a cégek jó része inkább újrafoglalást vagy vouchereket ajánlott nekik. Az Air France – amely 7 milliárdos mentőcsomagot kapott a francia kormánytól, hogy túlélje a válságos időszakot – azt közölte utasaival, hogy egy évet kell várniuk, mielőtt visszakaphatják a pénzüket. A KLM hasonlóan járt el – jóllehet 4 milliárd eurós segítséghez jutott a holland kormánytól.  Az Easyjetet 686 millió euróval segítette London. Ők azt kommunikálják, hogy az utasok megkapják a visszatérítést, ehhez viszont fel kell hívniuk az ügyfélközpontot, ahol arra panaszkodtak a vásárlók, hogy a hosszú várakozási idő miatt lehetetlen kapcsolatba lépni a céggel.

indoor-1653847_1920

A légitársaságokat érzékenyen érintették a vírus miatti korlátozások, csak Európában 87 százalékkal kevesebb járat indult el, mint tavaly ilyenkor. Az Eurogroup adatai szerint a krízis kezdete óta legalább 1 millió járatot töröltek. Az utasoknak 32.3 milliárd euróval tartozhatnak a légitársaságok – közölte a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA). Brüsszel közbelépésére lehet szükség a helyzet megoldására. Az EU márciusban már kiadott egy közleményt, mely szerint az utasoknak joguk van a visszatérítéshez, az IATA viszont kitart amellett az álláspontja mellett, hogy a légitársaságok most nem tudják ezt fedezni, ezért arra kérte a kormányokat, halasszák el a fizetési kötelezettségeket.

airport-872482_1920

Az utasok egyre türelmetlenebbek, ami érthető, hiszen több millióan kerültek nehéz helyzetbe, vesztették el állásukat a vírus miatt. A szakértők azt javasolták, hogy közvetlenül lépjenek kapcsolatba a jegyüket kibocsátó céggel és igényeljék vissza a pénzt. Ha ők nem reagálnak, akkor forduljanak a bankjukhoz, segítsen visszaszerezni a kártyájukra a repjegyért levont összeget.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez