ÁTADTÁK A POLGÁRMESTEREK BORÁT

A Tokaji Bornapok programjainak a keretében június 3-án délután átadták a polgármesterek borát a város főterén.  Az idén 950 éves település a magyarság meghatározó és emblematikus városa, a világhírű tokaji aszú névadója, hungarikum és világörökségi helyszín.

A város polgármestere a megnyitón elmondta, hogy a Tokaji borvidék 1737 óta a világ első zárt borvidéke, a település most ünnepli 950. születésnapját, amire rendkívül büszke Posta György. Huszonhét hegyaljai település polgármestere állt együtt a színpadra, ami egy olyan összefogást jelképez, amely egyedülálló a világon – tette hozzá Tokaj polgármestere. A Tokaj-Hegyalja Egyetem intellektuális beruházásként jelent meg borvidéken, centruma a térségfejlesztő erőnek. Az együttműködés, ami kialakult a különböző településekkel és az elmúlt időszakban megmutatkozott a nemzetközi konferenciákon, helyi rendezvényeken továbbra is erősíteni fogja Magyarország legfiatalabb egyetemét és ezzel együtt a térséget – ezt Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetem Kuratóriumának elnöke hangsúlyozta a köszöntőjében. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes beszédében többek között arról szólt, hogy a kormány célja, hogy a régió a harmadik legnépszerűbb turisztikai célponttá váljon Magyarországon Budapest és a Balaton után, és erre minden esély megvan – jelentette ki a politikus. Horváth Ágnes, a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektora, Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke és Bartus György, a Grand Tokaj Zrt. szőlészeti vezetője üdvözlő mondataikban szintén a 27 település összefogását méltatták. Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere is fontosnak tartotta, hogy személyesen legyen jelen a rendezvényen, hiszen a település a borvidék, Hegyalja kapuja. A közösen összeadott alapanyagokból, a Grand Tokaj Zrt. szakemberei által készített Polgármesterek Bora nem kerül kereskedelmi forgalomba, az kizárólag reprezentációs célokat szolgál, az összefogást jelképezi.  A tervek szerint az elkészítéséhez szükséges szőlőt és aszút az idén ősszel is a Tokaji-hegyaljai Szüreti Napokon adják össze a településvezetők, amiből majd jövőre is több ezer palack készül.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez