Pigniczki Fanni ezüstéremmel tért haza

Pigniczki Fanni a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság záró napján ezüstérmet szerzett a labda szerenkénti döntőben. Ez a sportág történetében csupán a negyedik magyar felnőtt Eb-érem, de a legelső, amelyet egyéni versenyző szerzett, és az első ezüst, ami magyar versenyző nyakába került. Az MTK tornásznője a szalagdöntőben az ötödik lett.

A nyolcadik helyen jutott be a fináléba 33,350 ponttal, de ezt alaposan túlszárnyalta, mivel szinte teljesen pontos, tiszta gyakorlatot mutatott be, és 34,850 pontot szerzett. Ez abszolút egyéni csúcs, korábban ugyanis egyik szerrel sem tudott ilyen magas értéket elérni nemzetközi versenyen. Az eddigi rekordját a szombati egyéni összetett döntőben bemutatott labdagyakorlatára kapott 34,700 pont jelentette. Ez a sportág első magyar Eb-ezüstérme, az együttes kéziszercsapat ugyanis 1988-ban, 1992-ben és 1993-ban is harmadik helyezett volt.

Képek forrása : https://8.kerulet.ittlakunk.hu

https://matsz.hu/

https://24.hu/s

(Visited 8 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez