Keresztény templom épül Törökországban, 9 évtized után először

Január 2-án Ahmet Davutoglu török miniszterelnök a nem muszlim vallási kisebbségek képviselőivel találkozott: I. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkával, Aram Atesyannal, az örmény patriarchátus vikáriusával, Isak Haleva főrabbival, Juszuf Cetin metropolitával, a szír ortodox egyház képviselőjével, Juszuf Saggal, a szír katolikusok törökországi vikáriusával, és Levon Zekiyannal, az isztambuli örmény egyház apostoli adminisztrátorával. A megbeszélésen váratlan és meglepő ígéret hangzott el a török kormányfő szájából: a szír keresztények templomot építhetnek Isztambulban, és Ankara fogja kijelölni az ehhez szükséges területet.

Az új keresztény templom az Atatürk repülőtértől nem messze, a Márvány tenger partján áll majd. A szír keresztény közösség az  egyik legrégebbi törökországi vallási kisebbség: arámi nyelven – vagyis Jézus nyelvén – imádkozik és tartja az istentiszteleteit. Létszámát körülbelül 17 000 főre becsülik, tagjai főleg Isztambulban élnek. Már több évtizede bombázták kérelmekkel a különböző török kormányokat, hogy építhessenek egy templomot maguknak, de ezt eddig mindig elutasították.

Davutoglu mostani kijelentése komoly előrelépés, de Laki Vingas – egy török, nem muszlim alapítvány elnöke – az al-Monitornak adott interjújában rámutatott arra, hogy egyelőre még várni kell a kulturális minisztérium döntésére is. Ugyanakkor szerinte, ha maga a miniszterelnök rábólintott a tervre, akkor azt a török hivatalnokok nem nagyon merik megtorpedózni.

A mostani templomépítés azonban sok kérdést vet fel nemcsak Törökországban, hanem külföldön is. Először is a nyíltan iszlamista politikát képviselő és bevezető Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) miért építene keresztény templomot? Habár a kis-ázsiai országban nem ritka, hogy felújítják a már meglévő templomokat, de még a szekuláris török kormányzatok sem adtak engedélyt egy új építésére 1923 óta.

Az al-Monitor szerint ennek az engedélynek történelmi előzményei vannak: a XIX. század végén, vagyis az Oszmán-Török Birodalom idején sokkal szabadabban működhettek más vallások iskolái és templomai, mint a nacionalista Törökország megszületése után. Példa erre a Halki Szeminárium, amely 1884 óta képzett keresztény papokat, de az 1971-es katonai puccs után a hatóságok bezárták. A 2002-es választások idején az AKP, pontosabban Recep Tayyip Erdogan egyik fő szlogenje az volt, hogy „kijavítja az előző kormányok hibáit”. Azt ígérte, hogy a vallási kisebbségek eztán sokkal szabadabban gyakorolhatják a vallásukat az országban. Ez azonban akkor még az Európai Unió irányába tett engedmény volt, hiszen Ankara bízott abban, hogy felveszik az EU-ba, és a vallási kisebbségeknek  tett gesztusokat Brüsszel a “török demokrácia működéseként” értelmezi.

A kritikusok szerint a templomépítésnek inkább külpolitikai, mintsem belpolitikai oka és üzenete van. Ankara igyekszik pozitív színben feltüntetni magát a világ előtt, mutatni akarja, hogy teljesíti a kisebbségek kívánságait. Az AKP az évek óta tartó iszlamizációs hullám ellenére “törődik a vallási kisebbségekkel”, és elutasítja azokat a vádakat, melyek szerint totális iszlamista diktatúrát építene ki, amely elnyomná a nem muszlimokat és nem törököket, például a kurdokat. Ráadásul a kormánypártiak arra hivatkoznak, hogy a régi Oszmán-Török Birodalom sokkal elfogadóbb és toleránsabb volt a többi vallási és etnikai felekezettel szemben, mint a nacionalista és szekuláris török kormányok 1923 után.

Konkrét országoknak is üzent  Ankara. A szír keresztények ugyanis csak kis részét teszik ki a Törökországban élő körülbelül 160 ezres keresztény közösségnek, a legtöbben az örmény katolikusok (80 000) és a görög katolikusok és ortodoxok (25 000) vannak. Ám Ankarának mind Görögországgal, mind Örményországgal rendkívül rossz a viszonya. Kétségtelen, hogy a török kormány egyfajta „cserét” vár ezektől az országoktól: ha javítanak a török muszlimok sorsán vagy az államközi kapcsolatokon, akkor Törökország is hajlandó engedményekre, hisz mindenki láthatja, hogy a szíriai keresztényeknek is tett ilyeneket.

Harmadszor pedig a több, mint négy éve tartó szíriai válság is közrejátszhatott a döntésben. Törökország már egy ideje a Bassár el-Aszad elnök elleni harc zászlóvivőjeként próbálja beállítani magát, főleg azóta, hogy Szaúd-Arábia és többi Perzsa-öböl menti ország elveszítette korábbi befolyását a különböző ellenzéki szervezetekben, ahogy az a Szíriai Nemzeti Koalíció újonnan megválasztott elnökénél az esetében is látható. Ezzel a lépéssel a török kormány meg akarja nyerni magának a szíriai keresztényeket és menekülteket, annak ellenére, hogy elég tisztázatlan viszonyt ápol az olyan terrorista szervezetekkel is, mint az Iszlám Állam. A Törökországban tartózkodó 1,6 millió szíriai menekültből csak 220.000 él a 22 jól felszerelt táborban, több mint 1,3 millió menekült kénytelen a saját lábán megállni. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok szíriai dolgozik illegálisan és éhbérért, és az sem ritka, hogy fiatal szír nők “bejárónők” és “takarítók” lesznek. Vagyis valójában török férfiak “nem hivatalos”  második feleségei.

A kép forrása: Europress/AFP