Elkobozta a WalMart egy kanadai anya “illetlen” fotóit babájáról

Az újfundlandi nő teljesen értetlenül áll az eset előtt.

Robin Walsh nagyjából száz darab digitális fényképet akart kinyomtatni az amerikai WalMart hipermarketlánc egyik újfundlandi áruházában, de legnagyobb meglepetésére a fotósrészlegen nem voltak hajlandóak odaadni neki három felvételt nyolchónapos kislányáról, mert azokat “helytelennek” bélyegezték – írta a National Post. Két fényképen a fogzó kislány egy üres sörösüveggel a kezében látható, a harmadikon pedig ötéves bátyjával együtt pucéran, de hátulról.

“Amikor megláttam a képeket, jót kacarásztam magamban, mert olyan ártatlanok voltak, hogy teljesen értetlenül álltam azelőtt, hogy helytelennek tartják azokat” – mondta el az anyuka a sörösüveges képekre utalva a lapnak. Elmondása szerint az eladó, a képeket látva odahívta felettesét, aki közölte vele, hogy a már kinyomtatott fényképeket nem adhatják ki neki, mert ellentétesek a WalMart szabályzatával.

Walsh elmondása szerint, amikor rákérdezett, hogy pontosan milyen szabályokat is sértettek a szerinte teljesen ártatlan felvételek, az WalMart alkalmazottjai nem tudtak neki válaszolni. Végül kénytelen volt a három kérdéses felvétel nélkül távozni, de a többi fényképet magával vihette. Távozás előtt azonban biztosra ment, és darabokra tépte a helytelennek kikiálltott felvételeket.

Az esettel kapcsolatban a kanadai lap megkereste a WalMartot, ahol azt közölték velük, hogy a cég általános szabályzata szerint nem nyomtatnak ki olyan felvételeket, amelyen meztelen testek látszanak, de kivételt tesznek olyan mindennapos esetekben, mint a kisbabákról készült családi fényképek. A cég kommunikációs alelnöke, Andrew Pelletier szerint az történhetett, hogy a döntést hozó alkalmazott “túlzott óvatosságból” döntött úgy, hogy nem adják ki a képeket az anyukának.

 
(Visited 6 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez