A krími tatárok egyértelműen Ukrajna fennhatósága alatt szeretnének maradni. A kisebbség fenntartásai Moszkvával szemben érthetők: 1944. május 18. és 20. között vagonokba terelve deportáltak csaknem 200 ezer krími tatárt, főként a Szovjetunió közép-ázsiai területeire, elsősorban az üzbég tagköztársaságba. A döntést erről az Állami Védelmi Bizottság (GKO) hozta meg, amely a II. világháború alatt a Szovjetunió irányítását látta el, Sztálin vezetésével.
Sztálin a II. világháborúban történtek miatt állt bosszút: 1941-ben ugyanis, részben a generalisszimusz által a hadseregben végigvitt tisztogatás ellenállásra képtelen szovjet erők feladták a Krím védelmét a gyorsan és könnyedén előrenyomuló németekkel szemben. A visszavonuló 51-es hadseregből ekkor 20.000, főként krími tatár katona dezertált.
Becslések szerint 1948-ra 44 ezren haltak meg a 200 ezer deportált közül. Krími tatár nyelven a szovjet száműzetést sürgün-nek hívják, amit az utódok is élénken őriznek, már csak azért is, mert ellentétben sok más kitelepített néppel – például a csecsenekkel – a krími tatárok a hruscsovi olvadás éveiben sem térhettek vissza otthonaikba. Ez végül csak 1989 után indult meg, így a hazatérés szorosan összekapcsolódik a Szovjetunió megszűnésével és Ukrajna függetlenné válásával.
A rossz emlékek miatt múlt héten körülbelül 250, leginkább török krími tatár, tüntető gyűlt össze az isztambuli orosz konzulátus előtt. Sokan közülük úgy gondolják, Törökországnak latba kellene vetnie befolyását annak érdekében, hogy a fekete-tengeri félsziget továbbra is Ukrajna része maradjon, és ne foglalják el az oroszok.
Bár sok konfliktus volt a múltban, jelenleg viszont az ország mély kereskedelmi kapcsolatokat ápol fekete-tengeri szomszédjával, amitől földgázellátásának fele függ.
Oroszország az egyetlen szomszédos ország, amelytől Törökország tényleg fél, történelmi és jelenkori okokból – mondja Soner Çağaptay, a „Törökország tündöklése: a huszonegyedik század vezető muszlim nagyhatalma” c. könyv szerzője és az amerikai székhelyű agytröszt, a Washington Intézet Török Kutatási Programjának igazgatója. „A történelemből eredően sok törökben mélyen gyökerezik a félelem, hogy nem szabad felébreszteni az orosz medvét.”
A krími tatárok türk etnikuma a több milliós törökországi diaszpórával, úgy tűnik, beillik a Recep Tayyip Erdoğan által önmagának szánt szerepbe.
Erdoğan, az iszlámista Igazság és Fejlődés párt (AKP) vezetője sok politikai tőkét fektetett abba, hogy Ankarát a muszlimok védelmezőjének tüntesse fel a határok mentén. Erdoğan keményen bírálta Muhammad Morsi, a Muzulmán Testvériség vezetője és egyiptomi elnök megdöntését, és az elsők között volt a világ vezetői közül, aki katonai beavatkozást sürgetett Szíriában Bashar Al-Asszad rezsimje ellen az arab tavasz során.
Az utóbbi politikai felfordulás közepette Ahmet Davatoğlu, Törökország külügyminisztere volt az első követ, aki Ukrajna új kormányával találkozott Kijevben, a több hónapon át tartó tüntetés után, amely az oroszbarát elnök, Viktor Janukovics megbuktatásához vezetett.
Fél szemmel a történelemre pillantva maga Erdoğan ígérte meg, hogy nem hagyja cserben a krími tatárokat. Erdoğan azonban, aki néha élvezettel csatározik más vezetőkkel, gondosan ápolta kapcsolatát az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, és nem valószínű, hogy olyan pozíciót venne fel, ami súlyosan veszélyeztetné az Ankara és Moszkva közötti kapcsolatokat.
Ha Erdoğan szeszélyes politikai stílusát vesszük, minden kormányfőt támadott, akivel dolga volt, kivéve az orosz és az iráni elnököt, mondja Çağaptay, „nem azért, mintha kedvelné őket, hanem mert a Törökországot ellátó gáz és olaj háromnegyede Iránból és Oroszországból jön”.
Tovább bonyolítja a dolgokat, hogy az 1936-os Montreaux-i Egyezmény, amely török felügyeletet biztosít a szorosok felett, amelyek összekötik a Fekete-tengert a Földközi-tengerrel, az áthaladó hadihajók súlyát is korlátozza olyan országok esetében, amelyek nem rendelkeznek fekete-tengeri területtel.
A szabályozástól való bármely eltérés Törökország részéről a NATO-partnerek kedvéért veszélyeztetné az egyezményt.
Celal İçten, a Törökországi Krími Tatárok Egyesületének (Kırım Türkleri Kültür ve Yardımlaşma Derneği) isztambuli részlegének vezetője arra mutat rá, hogy a jelenlegi hazai politikai légkör jelentheti a fő akadályt abban, hogy Ankara nagyobb szerepet vállaljon az ukrajnai krízis megoldásában.
Erdoğan, aki belekeveredett a hónapok óta tartó korrupciós botrányba, a politikai karrierjéért küzd. Törökország aktuális politikai légköre zaklatott, ezért a krími tatárok ügyének támogatása a miniszterelnök és a köztársasági elnök részéről elvész a politikai napirenden lévő többi ügy között.
Çağaptay egyetért abban, hogy Ankara együtt fog működni Európával, amely korlátozott szankciókat javasolt, de nem valószínű, hogy vezető szerepet vállal, hacsak nem alkalmaznak súlyos erőszakot a krími tatár népességgel szemben.