Leválna a világhálóról Oroszország

Az orosz hatóságok azt tervezik, hogy időnként, rendkívüli helyzetekben lekapcsolják az orosz számítógépes rendszert a világhálóról – ezt írta pénteken a Vedomosztyi című orosz napilap saját értesüléseire hivatkozva.

A befolyásos üzleti-politikai napilapnak oroszországi kommunikációs rendszerek működtetői, internetszolgáltató cégek, és nem kormányzati szervezetek képviselői számoltak be a tervezett lépésekről.

Az egyik nagy oroszországi internetszolgáltató név nélkül nyilatkozó munkatársai azt mondták, hogy az orosz hatóságok rendkívüli helyzeteknek tekintenék az országon belüli tömeges tiltakozó akciókat és a katonai műveleteket is.

Az orosz nemzetbiztonsági tanács Vlagyimir Putyin elnökletével hétfőn vitatja meg az internetről való leválás lehetőségét. Az orosz kommunikációs és távközlési minisztérium tisztviselői beszámolnak a testületnek a júniusban tartott gyakorlatokról, amelyek során tesztelték az internet folyamatos működését Oroszország területén, és azt, hogyan akadályozzák meg a “barátságtalan céltudatos lépéseket” – írta a lap, amely a brit Financial Times, valamint az amerikai The Wall Street Journal közreműködésével jelenik meg Oroszországban.

A Vedomosztyi szerint a nemzetbiztonsági tanács ülésén az internet oroszországi hálózatának önállóságát célzó döntéseket hoznak majd, és határoznak az orosz rendszer a számítógépes világhálóról való lekapcsolásáról. Egy internetszolgáltatónál elmondták, hogy a lekapcsolás műszaki kivitelezése lassú és nagyon bonyolult, de a kormányzati tisztviselők 2015 elejére már készen akarják látni a megoldást.

Az orosz nemzetbiztonsági tanács arról is tárgyalni fog, hogy az állam ilyen esetekben átvenné az internetes tartománynevek (domainek) adminisztrációjának feladatát. Oroszországban ezzel most egy társadalmi szervezet foglalkozik, az úgynevezett “nemzeti internet-domain koordináló központ”.

A Vedomosztyinak nyilatkozó szolgáltató cég egyik munkatársa azt mondta: az orosz állam meg akarja védeni az országos rendszert attól, hogy az Egyesült Államok elszigetelhesse a világhálótól. Washington elvileg lekapcsolhatja Oroszországot az IP-cím rendszerről, amelyet a számítógépek azonosítására használnak. A rendszert működtető Internet Corporation for Assigned Names and Numbers vállalatot az amerikai kormány megbízásából hozták létre ugyanis. Moszkva azt szeretné, ha egy orosz hatósági szerv is képes lenne az IP-címek kiosztására.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez