Saját fejlesztésű számítógépes játékkal próbálkozik Irán

Az iráni Forradalmi Gárda megelégelte, hogy a legtöbb nyugati számítógépes játékban, mint például a svéd fejlesztésű, világhírű Battlefield 3-ban, rendszeresen ők a “gonoszok”, akiket az egyszemélyes kampány során a játékosok mindig halomra gyilkolnak. Ezért az iráni katonai vezetés több projektet is indított, amelynek célja, hogy saját fejlesztésű számítógépes játékot dobjanak a piacra, ahol bizony a főszereplők iráni katonák. Az egyik ilyen projektjük komoly sikert könyvelhetett el, mert egy teheráni bejelentés szerint már készül a folytatás. 

A “Battle in Gulf of Aden 2” (Csata az Ádeni-öbölben) nevet viselő számítógépes FPS-t (First Person Shooter) a hétvégén mutatták be egy teheráni katonai bemutató alatt. “A PC játékban meglesz minden, ami egy modern ütős akciójátékoz kell: élethű grafika, változatos és nagyon intenzív játéktörténet, meg természetesen az elengedhetetlen többjátékos mód.” – nyilatkozta a játék bemutatója során Seyed Mohammad Reza Vahedi tábornok, a civil szektorral fenntartott kapcsolatokért felelős összekötő tiszt. 

A PC játék első része, amelyet 2012-ben mutattak be először, azóta nagy népszerűségnek örvend Iránban. Tavalyaz iráni piacon ez lett a legtöbbet eladott számítógépes játék , sőt a környező országokban (Pakisztán, Örményország) sokan megvásárolták, legalábbis akiknek meg volt a szoftverhez szükséges számítógép és internetkapcsolat. Az iráni programozók egy teljesen önálló grafikai motort írtak,Unity néven. A történet szerint az iráni haditengerészet megelégelte a környékbeli kalózok támadásait, s úgy döntött, hogy felveszi velük a kesztyűt. Egy az iráni Forradalmi Gárda különleges kommandóalakulatába tartozó katonát irányíthatunk, aki nemcsak az Ádeni-öbölben, hanem a nemzetközi vizeken is harcol a kalózok ellen, s különböző rejtett bázisokat számolhatunk fel. 

Battle in Gulf of Aden első részének az előzetese

{youtube}N4mWR7H0g0w{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez