A keresztény és a muszlim palesztinok már nem ülnek egymás mellett a Knesszetben

A muszlim palesztinoknál kiverte a biztosítékot az az új izraeli törvény, miszerint mostantól több arab keresztény képviselő ülhet a zsidó parlamentben. A muszlimok szerint az izraeli kormánypárt, a Likud, ezzel akar éket verni a palesztinok közé és zavart kelteni a függetlenségi mozgalomban. 

“Ez a törvény egy teljesen új realitást teremt a palesztinok között. Az izraeli kormány ezzel meg akarja osztani a közösséget, így sokkal nehezebb fogjuk tudni érvényesíteni az akaratukat és komoly hátrány jelent a függetlenségi harcunkban.” – jelentette ki egy helyi palesztin képviselő.

A Knesszet (izraeli parlament) egy olyan törvényt fogadott el hétfőn, amely tízre emelte a palesztin képviselők számát. Csakhogy a törvény különbséget tesz a keresztény és a muszlim képviselők között, sőt ráadásul nem is egymás mellett ülnek a törvényhozásban. A keresztény paleszin képviselőket a Likud párt melletti székekbe ültették bele.

” A keresztényeknek és nekünk számos közös elképzelésünk és célunk van. Ők a mi természetes szövetségeseink azon muszlimok ellen, akik tönkre akarják tenni vagy megsemmisíteni a zsidó hazát.” – nyilatkozta a Likud párt vezetője Jariv Levin. Palesztinában körülbelül 240 000 arab keresztény él és a fele a jeruzsálemi ortodox egyház tagja. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez