A Muszlim Testvériséget Hasszán al-Banna, egy arab nyelvi tanár alapította meg Ismailiyaban 1928 márciusában. A célja az volt, hogy az igaz Iszlámot. A tanulmányai alatt al-Banna szembesült a többségi lakosság szegénysége és a nyugatiak fényűzése közötti óriási töréssel. Úgy vélte, hogy Egyiptomban két tábor létezik: az egyik a szekularizáció, a másik pedig az iszlám.Véleménye szerint Egyiptom bajaira az iszlám felé fordulás az egyetlen gyógyír. Jelmondata az alábbi idézet volt: „És készítsétek föl ellenük, ami fegyveres erőt és csatamént csak tudtok, hogy félelmet keltsetek általuk Allah és a ti ellenségeitekben és rajtuk kívül másokban, akiket ti nem ismertek, de Allah ismeri őket!”
Az alapító: Hasszán al-Banna
Al-Banna nézetei azonnal nagy népszerűségre tettek szert az egyiptomiak körében, mivel iskolákat és mecseteket alapítottak, valamint ételt osztottak. Kiadásaikat adományokból fedezték. A Muszlim Testvériség ténylegesen 1939-ben kezdte meg politikai pályafutását Egyiptomban. Ebben az évben deklarálták ugyanis, hogy a mozgalmat politikai szervezetté alakítják át és indulnak majd a parlamenti választásokon. Az egyiptomi monarchia azonban sikeresen megakadályozta őket ebben.
Mivel gyakoriak voltak a támadások a Muszlim Testvériség ellen, ezért létrejött a Titkos Szervezet. Al-Banna szinte azonnal elítélte ezt a paramilitáris alakulatot, s nem tudta megakadályozni, hogy a Titkos Szervezet terrorhadjáratot folytasson az egyiptomi vezetés ellen: magas rangú köztisztviselőket gyilkoltak meg, illetve támadást intéztek színházak és üzletek ellen is.
Ennek hatására a kormány törvényen kívülinek nyilvánította a Muszlim Testvériséget, amelyre válaszul a Titkos Szervezet meggyilkolta az egyiptomi miniszterelnököt. A monarchiának egyre inkább kezdett elege lenni a szervezetből, ezért az uralkodó személyesen adott parancsot al-Banna meggyilkolására. A merénylet sikeres volt, s a Muszlim Testvériség vezetése szétszéledt a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Azonban ez nem jelentette a szervezet végét, sőt épp ellenkezőleg: az emigrációban élők nyíltan hangoztatni kezdték nézeteiket és számtalan követőre találtak Marokkótól egészen Indonéziáig, s lefektették a többi iszlám ország Muzulmán Testvériségének az alapjait.
Al-Banna utódjául Hasszánal-Hudajbit választották meg. Nem várt szövetségest is kaptak maguk mellé: a Szabad Tisztek nevű katonai mozgalom is támogatta őket. Egyes források szerint Anvar asz-Szadatnak köszönhető a Szabad Tisztek mozgalmának és a Muszlim Testvérek közötti szorosabb együttműködés 1940-es évek végén, mivel ő próbálta a két mozgalmat közelebb hozni egymáshoz. Szadat szerint a két szervezetnek közösek a céljaik – pl. gazdaságpolitika – sőt Farouk király és a britek mindannyiuk ellensége. Ráadásul a Szabad Tisztek forradalom esetén csak profitálhatnának a Testvérek tömegmozgósítási képességéből, felhasználhatnák a már jól kiépített szociális hálózatukat.
A Muzulmán Testvériség 1951-től, ha rövid időre is, ismét legális vallásos mozgalom lett. Brit és monarchia ellenes akciókat hajtottak végre egész Egyiptom területén: pl. 1952 januárjában a Testvérek is kivonultak a gyarmattartók elleni, kairói tüntetésen. Ez roppant jól jött Nasszernek, hisz a szervezet elterelte a figyelmet az egyiptomi hadseregen belül zajló szervezkedésről.
1952. július 23-án a Szabad Tisztek puccsot hajtottak végre és megdöntötték Farouk király hatalmát. Az irányítás a Forradalmi Parancsnoki Tanács kezébe került, amely betiltott minden politikai pártot, majd egypártrendszert vezetett be a Felszabadítási Gyülekezet megalapításával. 1953. június 18-án kikiáltották a köztársaságot, 1954 novemberére már Nasszer volt a kormányfő, a Forradalmi Parancsnoki Tanács elnöke és az államfő is.
Kezdetben a Muszlim Testvériség tagjai teljes mértékben kiállítak Nasszer mellett. Nézőpontjuk szerint ugyanis a nép fiai ragadták magukhoz a hatalmat. A politikai programjaik is elnyerték a tetszésüket: felosztottak minden pártot (főleg a liberálisokat nem kedvelték) és a nasszeri Egyiptomban látták az általuk annyira vágyott, minden széthúzástól mentes iszlám társadalmi rend megvalósítását. Ám nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy véglegesen megromoljon a kapcsolatuk az új egyiptomi vezetéssel, és gyökeresen megváltozzon a Muzulmán Testvériség politikája.
Felhasznált irodalom:
Gilles Kepel: Dzsihád. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2007.
Aboul-Enein: Al-Ikhwan Al-Muslimeen: The Muslim Brotherhood. In: Military Review , July/August 2003, Vol. 83