Látlak téged!- amerikai műholdkép az első kínai repülőgép-hordozóról

Kína, Peking – A próbaúton lévő, 300 méter hosszú hajó egy régi szovjet repülőgép-hordozó átépített változata.

 

 

l991-ben a Szovjetunió összeomlásakor egy ukrajnai hajógyárban félbemaradt a Varjag nevű repülőgép hordozó hajó építése. Évekig marta a rozsda a monstrumot, mígnem egy kínai cég szemet vetett rá. Létre is jött a megállapodás. „Úszó kaszinóvá alakítjuk a repülőgép-hordozót” – közölte a kínai vállalatvezető. Akinek cégét szoros kapcsolatok fűzték a kínai hadsereghez. A kaszinó projekt gyorsan lekerült a napirendről és a Varjagból az lett, aminek eredetileg szánták: repülőgép-hordozó hajó. Méghozzá az első Kínában. Idén júniusban ismerte el először Kína hivatalosan, hogy épül a hordozó. Augusztusban az állami média pedig már arról számolt be, hogy elindult első próbaútjára a háromszáz méter hosszú hajó, amelyet hivatalosan kísérletezésre, kiképzésre szánnak. A Digital Globe nevű amerikai műhold üzemeltető cég most bejelentette: lefényképezte a kínai repülőgép-hordozót. A korábbi információk és a tengeri pozíció alapján a cég vezetője biztos abban, hogy valóban a kínai hordozót fotózták le. Katonai szakértők szerint Kína még évekre van attól, hogy egy valóban harcra kész, bevethető repülőgép-hordozója legyen. De a törekvés egyértelmű és ennek nem mindenki örül. Kínának Japánnal, a Fülöp-szigetekkel és Vietnammal is vitái vannak bizonyos szigetek és szigetcsoportok hova tartozása kapcsán. Hosszútávon pedig Kína mindenképpen Csendes-óceáni hatalom akar lenni katonai értelemben is (BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez