A Google újrakezdi Kínában

Kína, Peking – “Minden érdekel bennünket, aminek nincs köze a cenzúrához!” – nyilatkozta az amerikai óriáscég kínai irodájának szóvivője.

 

 Bejelentette, hogy újra szakembereket toboroznak, mert jelen akarnak lenni a világ legnagyobb internetes piacán. Jelenleg 505 millió internet használót tartanak nyilván Földünk legnépesebb országában, de ez a szám gyorsan növekszik főként az okostelefonok miatt. Ezen a téren a Google Androidja verhetetlen Kínában és ebből nagy pénzt remél az amerikai cég.

 

A Google két évvel ezelőtt veszett össze a kínai kormánnyal a cenzúra miatt. Akkor még a kínai piac több mint egyharmada az övé volt, most ez már csak 7,5%! Kínai vetélytársa, a Baidu viszont felfutott 85%-ra! Nyilván ez is volt a kínai hatóságok egyik célja, hiszen a hazai vállalat profitja otthon marad és hazai céget a tartalom cenzúrázása jóval kevésbé zavarja.
A Google le is vonta a következtetést és ott próbálkozik, ahol a tartalom cenzúrázása nem okozhat problémát: a reklám területén. Itt is elsősorban az exportot célozza meg: “Az exportra termelő kínai vállalatok nálunk sokkal jobb szolgáltatást kaphatnak, mint a kínai cégeknél”- érvel a Google kínai szóvivője. Persze a kínai hatóságok is éberek: októberben blokkolták a kínai internetes  hozzáférést a Google Android Marketjéhez. Finoman jelezve:a Nagy Testvér továbbra is figyel…

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez