Akadálymentesített tenger: lebegő kerekesszékek Dubajban

Dubajban mostantól az idősek és a fogyatékkal élők is élvezhetik a tengeri fürdőzést: úszó kerekesszékeket biztosít nekik a helyhatóság. Méghozzá ingyért.

A szolgáltatást tegnap indították útjára, több mint egy tucat kerekesszékes részvételével. Többen közülük életükben először voltak vízben. A szerkezet, amelyen ülnek, leginkább egy nyugágyhoz hasonlít. Három kereke van, azokon tolják be a tengerbe, ahol aztán lebeg a vízen. A sárga kerekek és a narancsszínű kartámlák ugyanis felfújhatók. A széket a formája és az anyaga teszi stabillá, biztonsági öv is van rajta. Meg lábtartó a kényelem miatt. Direkt erre a célra tervezett rámpán lehet kitolni a tengerbe, illetve a partra.

Akik kipróbálták, nagyon lelkesek. Egy 45 éves férfi azt mondta a Gulf News-nak: még soha nem volt a tengerben, és nagyon élvezte. Kényelmesen és biztonságban érezte magát. A vízimentők meg olyan figyelmesek voltak, annyira segítettek, hogy neki semmit nem kellett tennie. Csak hátradőlni és örülni.

kerekes2

Egyelőre 15 úszó kerekesszékkel nyitottak, de bővítik a “flottát”. Franciaországból, darabonként 9 ezer dirhamért, vagyis több mint félmillió forintért. Dubaj 2020-ra egyebek mellett a világ legbarátságosabb helyévé igyekszik válni a fogyatékkal élők számára is, a “Város mindenkinek” program keretében. A lebegő kerekesszékeket segítség nélkül is használhatják az érintettek. De azért a vízimentők ott lesznek a közelben, külön figyelnek rájuk. Fizetni nem kell az úszó székekért,  csak előre le kell foglalni őket online vagy telefonon. Hogy elkerüljék a kényelmetlen sorban állást.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez