Csungking: mi lesz a „Vörös Vezér”, Po Hszi laj után ?

Kína, Csunking – Ezzel a kínos problémával foglalkozik a helyi kommunista párt konferenciája.”Le kell vonnunk a tanulságokat a Vang Li csün incidensből, Neil Heywood halálából, és Po Hszi laj elvtárs súlyos fegyelemsértéseiből!”- ezt közölte az utód, aki márciusban vette át a 33 milliós tartományi jogú város irányítását Po Hszi lajtól.

Csang De csiangot Pekingből küldték, hogy rendet csináljon. Po Hszi lajt kizárták a kommunista párt vezetéséből, és ügyét jelenleg a párt fegyelmi bizottsága vizsgálja. Vang Li csün az ő jobbkeze volt, ő irányította a rendőrséget. Ám az év elején nyomozói jelezték: a tavaly elhunyt brit üzletember, Neil Heywood nem természetes halállal halt meg. Minden bizonnyal megmérgezték. A tettes pedig nem más, mint Po Hszi laj felesége!

 

Amikor ezt a főrendőr közölte Po Hszi lajjal, aki nemcsak Csungking első embere volt, de tagja a mindenható Politikai Bizottságnak is, akkor azt a választ kapta, hogy személyekre való tekintet nélkül folytassa a nyomozást. A következő héten viszont a főrendőrt leváltották. Vang Li csün az életéért aggódott és a csengtui amerikai konzulátusra menekült, ahol mindent elmondott.
Kitört a botrány. A főrendőrt a kollégái vallatják Pekingben. Po Hszi laj nejét és az egyik cselédlányt letartóztatták gyilkosság gyanújával. Po Hszi laj, aki az őszi pártkongresszus után Pekingben kívánta folytatni pályafutását, hullócsillag lett.
Utóda most nyomatékosan hangsúlyozta, hogy harcolni kell a korrupció ellen. Ebből arra lehet következtetni, hogy Po Hszi lajnak nemcsak felesége gyilkosságát róják fel, hanem számos korrupciós ügyet is. Egy hongkongi lap azt írta, hogy Po Hszi laj 10 találkáért 10 millió jüant fizetett egy világhírű kínai színésznőnek …
Mindezzel együtt az utód is elismerte, hogy Po Hszi laj irányításával Csungking hatalmas fejlődésen ment keresztül, a leggyorsabban fejlődő régió volt Nyugat Kínában. Az utód egyetemi tanulmányait Észak-Koreában folytatta, ami nem a legjobb előjel, de most állást foglalt amellett, hogy a reformokat el kell mélyíteni Csungkingban, ebben a politikai botrányoktól megtépázott 33 milliós nyugat kínai városban.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez