Előleg után kártérítés a fukusimai áldozatoknak

Japán, Tokió – A japán kormány közzétette, milyen mértékű kártérítésre számíthatnak a fukusimai katasztrófa károsultjai. A 30 kilométeres veszélyzónából kitelepített több tízezer ember eddig csak előleget kapott.

 

A japán kormány most közzétette a kárpótlás részletes végrehajtási utasítását és a legfontosabb keretösszegeket is. Eszerint, az a tulajdonos, aki nem térhet vissza a sugárveszélyes zónában lévő otthonába, háza vagy lakása katasztrófa előtti teljes piaci értékének megfelelő összeget kap. Ami a berendezési tárgyakat illeti: a kormány egy négytagú család kártérítését 67 500 euróban maximálta. Ezen kívül személyenként 60 ezer euró erkölcsi kártérítésre is jogosultak a kitelepítettek. Azok a halászok és gazdálkodók, akiknek a sugárveszély miatt abba kellett hagyniuk tevékenységüket, ötéves jövedelmüket kapják meg. A bezárásra kényszerült gyárak és üzemek dolgozói pedig két éves keresetüknek megfelelő kompenzációban részesülnek. A jövő év tavaszáig összesen 45 milliárd eurónyi kártérítést fizet majd ki a fukusimai erőművet üzemeltető, TEPCO nevű vállalat. De valójában az adófizetők állják a számlát, mert a TEPCO-t időközben gyakorlatilag államosították. (RFI)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez