Reform egyenlő kapitalizmus-szó sem lehet róla!

Észak-Korea, Phenjan  – Nem lesznek reformok Észak-Koreában – állította a phenjani vezetés egyik tagja, aki a reformon a kapitalizmus felülkerekedését érti.   Kim Dzsong Un emberközelibb imázst teremtett, sokan ebből következtettek a politikai változás lehetőségére.

Elsősorban Dél-Koreában láttak napvilágot olyan elemzések, amelyek szerint Kim Dzsong Un nemcsak a rezsim külsőségeit próbálja modernebbé, szimpatikusabbá tenni, hanem érdemi változtatásokra is kész. A katonai vezetés kemény emberének tartott Ri Jong Ho almarsall leváltása után ezek a hangok felerősödtek. Most viszont az északi rezsim egyik illetékese azt nyilatkozta a hivaatlos KCNA hírügynökségnek, hogy a reformok valószínűsége a nyugati napkeltével egyenértékű. Persze a „reform” kifejezésen északon mindig is a kapitalizmus szocializmus feletti győzelmét értették. A kategorikus cáfolat másik oka, hogy Phenjan nem adhat hitelt semmi olyan információnak, amely délről, a „bábrezsimtől” jön. A nyilatkozó egyébként a két Korea békés egyesítéséért működő szervezet szóvivője, vagyis nem igazán magas rangú személyiség. És elképzelhető, hogy szavai inkább a rezsim derékhadát jelentő funkcionáriusoknak szólnak, akik valóban félhetnek az esetleges változástól. Amit egyébként a külső megfigyelők továbbra sem zárnak ki. Kína is szívesen látna egy racionálisabb és főleg az atomfegyverrel nem flörtölő politikát. A gazdasági gondok az elzárkózó politikával csak súlyosbodnak. A részben nyugaton nevelkedett Kim Dzsong Un nyilván világosan látja ezeket a problémákat, de nagy kérdés , hogy van-e benne szándék és mögötte szövetségesek az „elátkozott reformok” elindítására. (BBC)


(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez