Ördögi logika-támadás egy vallási kegyhely ellen Pakisztánban

 

Pakisztán, Peshawar  – Bombamerénylet Északnyugat Pakisztánban egy vallási kegyhely ellen  – a célpont ezúttal nem egy síita, hanem egy szunnita szentély volt. A négy halálos áldozatot és több tucatnyi sebesültet követelő robbantást egyelőre senki nem vállalta.

A látszólag kaotikus és véres pakisztáni hadszíntéren azért van események mögött egyfajta logika. Igaz ez többnyire ördögi. És sokszor a kollektív bűnösség elvén alapul. Tehát nagyon gyakoriak az olyan, nem éppen sebészi pontosságú, merényletek, amelyek áldozatainak többsége civil. Tehát bomba robban egy olyan régió zsúfolt piacán, ahol a helyi hadúr a táliboktól átállt a kormányerők mellé. Nem a törzsi vezért és fegyvereseit célozzák a bosszúálló tálibok, hanem a velük egy törzsbe tartozó civileket. Vagy gyakoriak Pakisztánban a kisebbségi, és a tálibokkal szinte sose szimpatizáló síiták elleni merényletek is. Most viszont az észak-nyugati fővárostól, Peshawartól 50 kilométernyire lévő Nowshehrában egy szunnita mártír emlékére emelt szentély mellett robbant a bomba, amikor a hívők az istentiszteletről távozóban voltak. Síita ellenterror?  Nem valószínű, ismerve a síita közösség elszigetelt és fenyegetett helyzetét. Feltehetően inkább ez is egy tálib akció volt, egy vélt vagy valós sérelemre adott válaszként. Vagy csak egyszerűen a klasszikus terrorista stratégia működött: eszerint senki sem érezheti magát biztonságban egy olyan államban, történetesen Pakisztánban, amelynek hivatalos kormánya és hadserege szemben áll a tálibokkal. (AP)



(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez