Beckham-mánia hét sebesülttel

Káosz tört ki, amikor David Beckham a színre lépett a Tongji egyetem stadionjában. A több mint ezer rajongó megrohamozta az emelvényt, a brit sztár elmenekült…

David Beckham, aki nemrég fejezte be aktív futballista pályafutását a francia PSG csapatában, egy héten keresztül a Kínai Szuperliga arca a Mennyei Birodalomban. Vonzerejét a sanghaji egyetem vezetői valószínűleg alábecsülték. Sok lány is eljött, akik fütyülnek a focira, csak a jóképű világsztárt akarták látni! 100 rendőr és egyetemi biztonsági ember őrizte Beckhamet, de ez is kevés volt a rajongók rohamával szemben. A sztár nem fejezte be megkezdett beszédét, hanem elmenekült. Heten megsebesültek: három rendőr, két egyetemi biztonsági ember és két diák. Az egyikük japán. Végül ki kellett hívni a rohamrendőrséget, hogy lecsillapítsák a rajongókat, akik mindenképp közelről akarták látni, hallgatni és fényképezni David Beckhamet.

Miért reklámoz a brit sztár egy olyan kínai futball rendezvényt, amelyet körülleng a korrupció gyanúja? A múlt az a múlt, én ezzel nem foglalkozom!- közölte Beckham, aki azt sem árulta el, hogy mennyiért népszerűsíti egy hétig a Kínai Szuperligát. A kínai futball különben nincs jó állapotban: hiába ölnek bele milliókat, az eredmény kiábrándító. Legutóbb a kínai válogatott 5-1 re kapott ki Pekingben barátságos mérkőzésen. Az ellenfél nem Brazília, hanem Thaiföld volt…

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez