Vihar a gázai iskolában talált rakéták körül

 

Összesen 20 darab rakétára bukkant egy üresen álló gázai iskolában még a múlt héten az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó szervezete. Az UNRWA elítélő nyilatkozatot tett közzé, a rakétákat elszállíttatta, vizsgálatot indított. Izrael most azzal vádolja, hogy a fegyvereket “visszaadta a feladónak”.

A Gázai övezet egyik iskolájában fedezett fel ellenőrző körútján 20 rakétát a menekültügyi ügynökség, még a múlt hét közepén. A honlapjára kitett közleményében úgy fogalmazott: határozottan elítéli azt a csoportot vagy csoportokat, amelyek felelősek ezért. A rakéták iskolában való elhelyezése kirívó megsértése a nemzetközi jognak, ilyen incidenssel először találkoztak Gázában. Az iskola ráadásul az UNRWA-hoz tartozik, ami még kényesebbé teszi a helyzetet. Nem csak a gyerekek életét veszélyezteti, de a segélyügynökség munkáját is: árnyékot vet kényesen vigyázott pártatlanságára, intézményeinek fegyvermentességére. A rakétákat elszállíttatták az iskolából, és vizsgálatot indítottak, hogy megtudják: ki és mi áll az incidens hátterében.

Az izraeli hatóságok szerint a rakéták a Hamaszhoz kerültek. Az UNRWA ugyanis a helyi hatóságoknak adta át őket Gázában, ami a Hamasz és a Palesztin Hatóság egységkormányát jelenti – írja Times of Israel. A lap szerint a rakéták így nyugodtan kilőhetők ezután is Izraelre. Tel Avivban azt is sérelmezik, hogy a vizsgálat végéig az ENSZ ügynökség nem hajlandó átadni a fegyverekről készült képeket. A vizsgálatot pedig akkorra ígéri, amikor vége lesz a harcoknak.

Egy nyugati diplomata ugyanakkor azt mondta a Times of Israelnek, hogy “egyáltalán nem biztos”, hogy a rakétákat a Hamasznak adták át. A hatóságok, akik begyűjtötték őket, a palesztin egységkormány alá tartoznak, amellyel a Hamaszban sokan ellenségesek. A lényeg, hogy olyan embereknek adták át a rakétákat, akik nem felelnek a Hamasznak. A kormányzó erő nem a Hamasz, hanem az egységkormány Gázában – fogalmazott a diplomata.

Izrael nem először vádolja az ENSZ-ügynökséget azzal, hogy elfogult a palesztinok javára a konfliktusban. Az izraeli külügyminisztérium egyik vezető tisztségviselője azt mondja: az utóbbi években különböző terrorista csoportok fegyveresei gyalázzák meg az ENSZ-ügynökséget azzal, hogy fegyverraktárnak vagy rakéták kilövésére használják az épületeit, ellopják a felszerelését és a segélyeit. Szerinte ennek ellenére az UNRWA képtelen beismerni a valóságot, úgy viselkedik, mint egy bántalmazott feleség. 

Izrael mindenesetre felveti az ügyet Ban Ki Moon ENSZ-főtitkárnak, aki holnap érkezik az országba.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez