Kitört az okosóra-háború

Az iWatch még sehol sincs, de már komoly kihívót kapott a Smasung okosórája. A Sony az új termékkel próbál visszakerülni az elektronikai gyártók első vonalába. Nehéz lesz. 

Egyelőre igazán senki nem tudja mire lesz jó az okosóra, és jó lesz-e egyáltalán valamire. A Samsung elsőként hozta ki egy hónappal ezelőtt a saját termékét a Galaxy Geart, az Apple pedig hamarosan előáll az immár sokak által várt I Wtch-csal, de egyelőre nem látszik tisztán azokon kívül, akik minden kütyüt azonnal megvesznek, mert egyszerűen vágynak az újabb és újabb bigyók megismerésére, lesz-e valaki, aki használni is fogja valamire az okosórákat. A karóra az utóbbi időben egyre inkább kiszorult a modern ember eszköztárából – az időt a telefonról is megtudhatjuk, és használhatjuk azt stopperként, vagy ébresztőóraként is. A drága óra inkább luxuscikk, státuszszimbólum lett. Az okosórák most megpróbálják egyesíteni az okostelefon előnyeit, a megszokott karóra formával. Ez azonban – a Galaxíy Gear mutatja – csak komoly kompromisszumokkal megy. A karon telefonálás, fényképezés igencsak kényelmetlen, a kis kijelző nem adja a telefonnál megszokott élményt. A Sony ennek ellenére hisz az okosóra jövőjében, és felvette a harcot. A Sony Smartwatchnak sok előnye van a  Galaxy Gearrel szemben: először is 100 dollárral olcsóbb (egyelőre minden hasonló termék betegesen túlárazott), másodszor, Android 4.0 fut rajta így képes minden androidos telefonnal kommunikálni (a Smasung terméke csak a Galaxy Note 3 péklapáttal kompatibilis) – miközben ugyanazokat a funkciókat (zenelejátszás, telefonálás, üzenetküldés) tudja, mint a Galaxy Gear. Hátránya ugyanakkor a jóval kisebb felbontású képernyő, és – különösen – az, hogy nem közvetlenül kommunikál a telefonnal, mint a Samsung okosórája, hanem szükséges hozzá egy bluetooth headset. Az utóbbi években egyre erősebben lemaradó japán gyártó ettől a terméktől várja azt, hogy visszakerül a nagyok (közé, a Samsungnál azonban nem aggódnak, szerintük a bluetoothos kapcsolat annyira nehézkessé teszi a japánok új termékét, hogy nem rúghat labdába s piacon. Ők már az iWatchra várnak. 

 
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez