Elbaltázott “restaurálás”

Emlékeznek még a spanyol nénire, aki moncsicsisre pingálta Jézus arcát. Kína nagy ország, ott sokkal durvábbat tudnak – úgy restaurálnak, hogy az eredetiből semmi se marad.

A Liaoning tartományban fekvő Chauoyang városában már mintegy 270 éve áll egy buddhista templom. A környék büszkesége,a helyi turisták egyik kedvelt célpontja. A freskói azonban az évek során megkoptak. A tamplom apátjának kérésére a városi hivatalnokok úgy döntöttek, érdemes lenne őket restaurálni. meg is bíztak ezzel egy helyi festő brigádot. Az eredményt alább láthatják:

Bal oldalt az eredeti, jobb oldalt a “restaurált” freskó látható. Gyakorlatilag közük nincs egymáshoz. Ráadásul a -vallásilag láthatóan alulképzett – “restaurátorok” a buddhista falfestmények helyére taoista legendákat festettek fel. A botrány akkor tört ki, amikor egy blogger feltette a képeket na legnépszerűbb közösségi oldalára a Weibóra. Kiderült, hogy a helyi örökségvédelmi hivatal egyáltalán nem felügyelte a “restaurálást” (ahogy ez kötelessége lett volna), a festők pedig – ez azért látszik – nem szakemberek voltak, hanem afféle helyi piktorok. Az örökségvédelmi hivatal vezetőjét és a templom felügyelőjét helyből elbocsátották, és a terület párttitkára is fegyelmeztetést kapott. Most megpróbálják visszaállítani az eredeti állapotot – annyi már most látszik, rém nehéz feladat lesz.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez