A New York Times tulajdonosai nem is fogadták a kínai milliomost, aki a lapjukat venné meg – de Csen Kuangpiao nem adja fel: most a Wall Street Journalt venné meg.
Csen Kuangbiao (Chen Guangbiao) nem adja fel. Ő újságot venni ment, Amerikába, és nem akar üres kézzel hazatérni. Az excentrikus mamamutogató kínai milliárdost most ismerte meg a nyugati világ. otthon azonban már jó ideje a média sztárja. Szegény családból indult, majd szó szerint a szemétból sikerült aranyat csinálnia – 510 millió dollárra becsült vagyonának nagyobb rézzét egy újrahasznosító vállaltból szerezte.
Pénzét – ha már van neki sok – szívesen osztogatja. A nagy szecuáni földrengés után bankjegykötegeket osztogatott a károsultaknak. Majd Tajvanra utazott, hogy az ottani szegényeket segítse néhány anyagországi társaával együtt. Amerika leggazdagabb embereinek, Soros Györgynek és Warren Buffetnek tett ajánlatot, hogy haláluk után fogadják meg, hogy összes vagyonukat a szegényekre hagyják. A szmog sújtotta Peking lakóinak pedig ingyen osztogatott “dobozos jó levegőt”. Csen úr most azt vette a fejébe, hogy vesz magának egy amerikai újságot. Az első céltárgy a New York Times lett volna. A tekintélyes politikai lap igen jól értesült Kína ügyében, láthatóan bennfentes információkkal is rendelkezik. Ők szellőztették meg az előző pártkongresszus előtt Ven Csiapao miniszterelnök vagyonát.
Csen úr már akkor nagy feltűnést keltett, amikor megérkezett New Yorkba. A világ legszerénytelenebb névjegyét sikerült osztogatnia boldog-boldogtalannak. Ezen saját magát többek közt – soroljuk:
– Kína legbefolyásosabb emberének
– Kína legjelentősebb filantrópjának
– Kína erkölcsi vezetőjének
– A kínai földregés hősének
– A kínaiak legismertebb és legszeretettebb példaképének
nevezi.
Az üzlet ennek ellenére – vagy tán éppen ezért – nem sikerült. Állítólag volt ugyan egy részvényes, aki komolyan gondolkodott az eladáson, és volt is Csen úrral egy tárgyalása egyeztetve, de ezt lemondta. Csen egy interjúban jelezte, úgy érzi, azért ő a hibás – talán mégsem kellett volna ekkora ügyet csinálni a dologból. Ő amúgy egy milliárd dollárt kínált volna a lapért. A piacon egyébként a New York Timest ennél többre értékelnék, még akkor is, ha manapság a nyomtatott sajtó éppen nincs felszálló ágban, és korábban értékes lapok fillérekért cserélnek gazdát. A Times-szal alapvetően nem is magát a lapot, hanem annak tekintélyét vennék meg – és valószínűleg éppen ezért nem is gondolkodtak el azon, hogy eladják-e egy kínai újgazdagnak. De Csen úr nem nyugszik. A következő célpont a Wall Street Journal. Ez ügyben már nyilatkozott is. Mondván, tudja, hogy a lap zsidó kézben van, de neki van akkora IQ-ja, mint a zsidóknak, éppen ezért kiválóan tud velük dolgozni. Csen amerikai útjáról meglehetősen megoszlanak a vélemények – egyesek szerint jogosan büszke arra, amit elért, mások szerint viszont ő egyszerűen egy magamutogató bohóc. Egy amerikai újságíró pedig annyit fűzött az ügyhöz, hogy egyelőre nevetnek a névjegyén, de majd ha ő lesz a tulaj mindenkinek ilyen lesz kötelezően.