Hol buknak le a legkönnyebben az autótolvaj nők?

Persze hogy ott, ahol autót nem csak lopniuk, vezetniük sem szabad. “Hőseink” csak az első közlekedési rendőrig jutottak el.

Szaúd-Arábia az egyetlen ország a világon, ahol a nők semmilyen körülmények között nem ülhetnek a volán mögé. Hiába harcolnak a jogért, amely az életüket megkönnyítené, akcióiknak mindig büntetés a vége. Sőt: még álmodozniuk sem szabad arról, hogy megpróbálják a vezetést: néha ez is egészen abszurd eredménnyel jár. Mint annak a nőnek az esetében, aki olyan illetlen tortát rendelt, amelyen egy lefátyolozott női sofőr ült.  

Most azonban nem csak engedetlenség, de tényleges bűntett: autólopás miatt is kell bűnhődnie két nőnek. Akik elkötöttek egy járó motorral parkoló kocsit Al-Khobarban. A tulajdonos (persze hogy férfi) azzal hívta fel a rendőrséget, hogy eltűnt az autója, miközben ő beugrott ételért egy vendéglőbe. A kocsit a rendszám és a leírás alapján azonnal körözni kezdték, de addigra a tolvajokat gyakorlatilag már el is kapták. A járőr azért állította meg őket, mert nő ült a volán mögött. A két, duplán szabálysértő autótolvajt őrizetbe vették, és átadták az ügyészi hivatalnak – jelentette a Saudi Gazette.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez