Meditál a halott guru a mélyhűtőben

Ezt állítja az Isteni Világosság Ébredése nevű szekta Pendzsab államban Indiában, ahol január végén az orvos megállapította: Maharadzs guru szívrohamban elhunyt.

 

 

Hat hete a mélyhűtőben tartják hívei a gurut, aki a szekta szóvivője szerint nem halt meg. Maharadzs guru ugyanis azt ígérte a híveinek, hogy visszatér a túlvilágról. A szekta tagjai ezért arról vannak meggyőződve: a guru a legfelső meditációs stádiumban van. Ez a samaradhi.

A guru tanítása szerint ebből az állapotból vissza lehet térni. 1983 óta működő honlapja tehát továbbra is élő emberként kezeli a gurut, aki hat hete a mélyhűtőben van. Testőre és sofőrje a bírósághoz fordult: hozzák ki a gurut a mélyhűtőből, a bíróság azonban elutasította a keresetet, mert az orvos kimondta: Maharadzs guru meghalt. Ezek után a holttest a szekta tulajdona, azt csinálnak vele amit akarnak.

A rendőrség nem léphet közbe, hiszen kötelezi a bíróság döntése. Így tehát a guru, akinek állítólag milliós követői tábora van az egész világon, továbbra is marad a mélyhűtőben Pendzsab államban. Szóvivője pedig mind a mai napig hangoztatja: Maharadzs guru meditál, és hamarosan visszatér hívei közé.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez