Felkel a nap a vörös herceg számára

Sunrise (napfelkelte). Ez az első milliárd dolláros alapja a Boyu alapkezelőnek, melynek feje nem más, mint Kína volt első emberének unokája: Alvin Jiang.

 

Ha Kínába mész, ismerned kell a megfelelő embereket -így gondolja mindenki az üzleti életben. Ezért is keresik a kis vörös hercegeket, akik nem mások, mint a kormányzó kommunista párt vezetőinek gyermekei, vagy épp unokái.

Ki a hírneves nagypapa?
Csiang Cemin 1989 és 2002 között állt a Kínát kormányzó kommunista párt élén. Erre az időszakra esik Kína nagy nyitása a globális gazdaság felé. Ekkor bukott meg a nagy Szovjetunió és ekkor adta ki a jelszót az országot valójában irányító Teng Hsziaoping: a gazdaságban mindent megváltoztatunk, de a politikában semmit. A most 28 éves Alvin Jiangot ennek megfelelően egy új világ számára képezték ki. A neves nagypapa még a Sztálin művekben volt gyakornok a nagy Szovjetunióban.

Az unoka a Harvard egyetemen végzett és New Yorkban a Goldman Sachs-nál tanulta a szakmát a Wall Streeten. Hamarosan önállósította magát, és létrehozta a Boyu céget. Ennek olyan pénzügyi partnerei vannak mint például Ázsia leggazdagabb embere: Li Kashing HongKongból, vagy a Temasek, amely Szingapúr sok milliárd dolláros állami befektetési alapja, melyet a városállam első családja, Li miniszterelnök és rokonai irányítanak.

Több nagy dobása is volt már a nemrég alakult Boyunak. Az egyik legsikeresebb a Sunrise. Ez a milliárd dolláros cég irányítja a duty free boltokat Sanghaj, Peking repülőterén. Eredetileg az Államtanács úgy döntött, hogy a vámmentes üzletek a helyi irányítás alá kerülnek, ám jött a Boyu és a befolyásos unoka. Hamarosan kiderült, hogy a két legmenőbb hely, azaz Peking és Sanghaj az övék. Aztán jött az Alibaba, a világ legnagyobb internetes kereskedőláncolata. Értékét 140 milliárd dollárra becsülik.

A tőzsdei szereplés megszervezésével az Alibaba a Goldman Sachs mellett a Boyut bízta meg. Még nagyobb dobás egy állami adósságkezelő cégnek a tőzsdére vitele. Ilyen nagy lehetőséget csak az kap az államtól, aki megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik.

Alvin Jiang szemmel láthatóan jól fekszik Pekingben. Kínai keresztneve Zsicseng. Ez körülbelül annyit jelent: ha van benned ambíció, akkor sokra viheted. A 28 éves Alvin Jiang előtt nagy jövő áll, hacsak két fontos helyen nem tesznek fel kínos kérdéseket. Az egyik helyszín New York, ahol a tőzsdei felügyelet vizsgálja, hogy miért is alkalmaznak befolyásos kis vörös hercegeket a nagy amerikai cégek, ha Kínában eredményesek akarnak lenni? A másik helyszín Peking, ahol az új első ember Hszi Csinping kiadta a jelszót: a korrupcióellenes harcban kapjátok el a tigriseket is, necsak a legyeket.

Valószínűleg nem túl nagy a veszély, hiszen ki javasolta az első ember posztjára Hszi Csinpinget? Nem más, mint a nevezetes nagyapa Csiang Cemin, aki a nyitást a globális gazdaság felé levezényelte Kínában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez