Feltehetően megtalálták a kínai agyaghadsereg építőinek sírját

A feltételezések szerint a világhírű kínai agyaghadsereg építőinek és tervezőinek sírjait fedezték fel Kínában.

A negyvenöt ősi sírra az agyagkatonák elkészítését elrendelő Csin Si-huang, a Csin-dinasztia (Kr. e. 221-206) első császárának mauzóleumától öt kilométerre, a közép-kínai Hszian városától nem messze találtak rá még tavaly ősszel – írja a sina.com hírportál.

A sírok egy több mint 1 kilométerszer 300 méteres területen vannak szétszórva. A régészek ötven sírt találtak, 45 közül emberi maradványokat rejtett, a többi ötöt későbbre datálják a szakemberek. A koporsókban fekvő testek kifordított lábbal láthatók, ami szintén az időbeli besorolást segíti, ez ugyanis jellemzően Csin-dinasztia korabeli temetkezési póz.

A régészek mintegy 300 agyagtárgyat is kiástak, amelyek a Kr. e. 230 körül megalakított Li község karakterét viselik magukon. Li községbe az agyaghadsereg megépítésekor több tízezer embert költöztettek, hogy bekapcsolódjanak a munkálatokba.

Az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetének (UNESCO) világörökségi listáján is szereplő agyaghadsereget 1974-ben, véletlenül fedezték fel. Az életnagyságú agyagkatonák, lovaik és lovas kocsijaik feltárása azóta is folyamatos. Becslések szerint a katonákból több mint 8 ezer, lovaikból több mint félezer, lovas kocsikból pedig több száz lehet. A hadsereg építése csaknem 40 éven át tartott, 700 ezer ember vehetett részt benne.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez