40 ezer kéziratnál is több lapult a barlangokban, ahol a homok remekül megőrizte a régi írásokat.
A Nagy Selyemút kínai végpontja mindigis Dunhuang volt. Innen lehetett azután eljutni Szamarkandba, vagyis Közép-Ázsiába, a mai Üzbegisztánba. Onnan Perzsián át a Földközi tenger partjára. Az első Nagy Selyemút valamikor a Han birodalom idején épülhetett ki, hiszen a Nagy Fal vigyázta észak felől, nehogy a mongol törzsek megtámadják az utazó kereskedőket.
A Mennyei-Birodalom és a Római Birodalom kapcsolatának aztán bealkonyult, mert a muzulmán fegyveresek megkezdték hódító hadjáratukat ebben az irányban is. Őket azután a kínaiak legyőzték, a Próféta hívei nem nyomultak tovább kelet felé. Továbbra is fennállt a mongol veszély északról és a tibeti veszély délről. Ekkor döntött úgy a Tang korszakban, vagyis a kínai aranykorban a Mennyei-Birodalom egyetlen császárnője, hogy új Nagy Selyemutat talál. Meg is épült az új Nagy Selyemút egy kissé északabbra, mint a régi. Ezen érkezett azután Marco Polo a Mennyei-Birodalomba.
A tudósok szorgos munkával rekonstruálták az új Nagy Selyemutat, amely keresztül vezet a szörnyűséges Takla Makan sivatagon. Ezt ma sem könnyű leküzdeni, de a korábbi évszázadokban több karaván veszett oda, mint ahánynak sikerült az átkelés. Nem csoda, ha a kínaiak éppúgy, mint az európaiak jobban kedvelték a hajóutat. Miután az iszlám fegyveresek végképp elzártak minden lehetőséget a Selyemúton, a kereskedelem immár hajókon folyt tovább Európa és a Kína között. A Nagy Selyemutat betemette a homok.
Szorgos tudósok újra feltárták, hogy megmutassák, hogy a Kelet és a Nyugat kapcsolata több mint kétezer éves, és a karavánok a szörnyű sivatagokon is átverekedték magukat, hogy eljussanak a mesés Kínába, illetve onnan a Földközi-tenger partjára.