Mit üzen Ferenc pápa Kínának?

II. János Pál pápának nem engedélyezték a kínai hatóságok, Ferenc pápának igen. Átrepülhet a Mennyei-Birodalom felett. Ebből az alkalomból a pápa üdvözli Kína népét és vezetőit. Vajon válaszol-e Hszi Csinping elnök?

 

“Ez valóságos csoda lenne!”- mondja Bernardo Cervellera atya, a vatikáni-kínai kapcsolatok szakértője. Nincs ugyanis diplomáciai kapcsolat a Szentszék és Peking között azóta, hogy Mao elnök megszakította a kapcsolatot a Vatikánnal, mert az Tajvant ismerte el Kína képviselőjének.

Mao Cetung azt is megtiltotta a kínai katolikusoknak, hogy továbbra is a római pápának engedelmeskedjenek. Így a katolikus egyház kettészakadt. A 12 millió kínai katolikus fele a ” hivatalos egyház” tagja, vagyis nem ismeri el Róma fennhatóságát. Püspökeit Peking nevezi ki. Van egy másik “illegális” katolikus egyház is, amelyet a Vatikán elismer, és amely elismeri Róma fennhatóságát. Papjait és püspökeit üldözték Mao elnök idején. Az utóbbi időben békén hagyják őket, de jogállásuk továbbra is bizonytalan.

Ferenc pápa Kínán keresztül Dél-Koreába utazik, ahol jelentős szerepet játszik a római katolikus egyház. Ferenc pápa nemrég bíborossá nevezte ki a dél-koreai katolikus egyház vezetőjét. A pápa Dél-Koreában olyan koreai papokat és világi személyeket avat szentté, illetve boldoggá, akik a nagy keresztényüldözések idején is hűek maradtak hitükhöz.

Ferenc pápa ezenkívül részt vesz a katolikus fiatalok világtalálkozóján Dél-Koreában. Ez az argentin pápa első útja Ázsiában, ahol Dél-Koreán kívül felkeresi a Fülöp-szigeteket is, ahol még a spanyol gyarmati idők óta fontos szerepet játszik a katolikus egyház.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez