Alibaba tőzsde rekordot dönt New Yorkban

25 milliárd dolláros rekordot várnak Aliababatól New Yorkban, ahol péntektől 66-68 dolláros áron lehet részvényt jegyezni a kínai internetes kereskedő cég első részvény kibocsátása alkalmából. Alibabat egy angol tanár alapította Hangcsou városában.

 

Jack Ma az amerikai sajtónak elmondta: nem amerikai típusú céget akar, ahol csakis a negyedéves profit számít. “Nálunk első a vevő, a második a dolgozó és csak a harmadik a részvényes”- fejtette ki filozófiáját az alapító.

Jack Ma, aki sokáig a cég főnöke is volt, most megválik részvényei jelentős részétől is éppúgy, mint egykori helyettese, valamint az amerikai Yahoo. Így nagyon sok részvény kerül a piacra, de akkora az érdeklődés, hogy a szakértők bíznak abban: Alibaba rekordot dönt New Yorkban.

Jack Ma és az Alibaba vezérkara eredetileg HongKongban akarta piacra vinni a céget, melynek értékét 168 milliárd dollárra teszik, de végül New Yorkot választották. HongKongban nem fogadták el az egy részvény, egy szavazat elvét. Jack Ma viszont ragaszkodott ehhez, mert ily módon ő dönthet arról, hogy ki kerüljön be az igazgatótanácsba.

Az alapító atya és társa Joseph Tsai egyébként közölték, hogy jótékonysági alapot hoznak létre, Bill Gates mintájára. Ez az alap mindenekelőtt a környezetvédelmi és az egészségügyi problémák megoldásával foglalkozik majd. Mindkettő nagy gond Kínában, ahol nem nagyon lehet levegőt venni a nagyvárosokban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez