A Kínzás Múzeuma

Új múzeumot avattak a kínai Jiangsu tartományban.  A kiállítás büszkén jeleníti meg az összes kínai kínzási módszert, amelyek közül néhány hihetetlenül félelmetes, és nehezen lehet rá büszkén tekinteni.

 

 

 

 

A kiállításon “interaktív” módon jelenít meg, megfelelő eszközökkel és fényeffektusokkal minden egyes kínzóeszköz. A szokásos kínzási módszerek közt vannak olyanok is, melyeket már kevésbé ismerünk, mint például a női mellcsavaró. Hogy igazából mi a célja a múzeumnak, azt senki sem tudja. A tárlat valójában furcsa keveréke a történelmi tárlatnak, és huszonegyedik századi interaktív szórakoztatásnak. A téma pedig láthatóan egyre jobban izgatja a kínaiak fantáziáját is, hiszen nemrég nyílt börtön témájú étterem is az országban.  Az internetezők persze azonnal arra a következtetésre jutottak, hogy a kiállítás valójában egy nagyon egyértelmű célzás a korrupt kormányzati képviselők számára, már csak azért is, mert a kínzás múzeuma egy régi kormányzati épületben nyílt meg. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez