Magyar-török gazdasági fórum

A MKIK Magyar-Török Tagozata gazdasági fórumot szervezett a Hotel Presidentben .

Rév András tagozati elnök köszöntője után, Dr. Szabó László államtitkár Magyarország külgazdasági és külügyi szervezetének átalakításáról tartott rövid előadást. Beszélt arról, hogy a kormány stratégiájának megfelelően a követségek munkájában elsődlegessé válik a gazdasági kapcsolatok kiépítése. Ebben segítenek a külgazdasági atassék, akikből, mint kiderült Törökországban például négy is lesz. A célok elérését három háttérszervezet segíti: a HITA jogutódja a HIPA (Nemzeti Befektetési Ügynökség – Hungarian Investment Promotion Agency), a Magyar Nemzeti Kereskedőházak Zrt. (jelenleg 19 kereskedőház van, de mint később Wittek András előadásából kiderült, hamarosan 25 lesz és a cél 50) és az Eximbank.

Kiss Gábor Magyarország új ankarai nagykövete (korábbi isztambuli főkonzul) kiemelte, hogy Törökország, amely jelenleg a világ 16. legnagyobb gazdasága, 2023 – ra a 10. szeretne lenni. A Török Köztársaság ekkor lesz 100 éves, s addigra a mostani 11.000 dolláros egy főre jutó GDP-t 25.000 dollárra szeretnék növelni.  Szőcs Gábor, az Eximbank igazgatója is arról beszélt, hogy a török gazdaság szárnyal, az éves növekedés 14 %-os és a GDP 10 év alatt megháromszorozódott. 2023-ra a turisták számát 50 millióra szeretnék növelni a mostani 34 millióról. Hazánkból évente 100.000 turista keresi fel Törökországot , onnak pedig 50.000 látogató érkezik hozzánk.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez