Egyiptomi hentesek lázadása Szaúd-Arábiában

 Azért tüntettek az egyiptomi idénymunkások, mert szaúd-arábiai munkaadójuk nem teljesítette a vállalt feltételeket.

1700 egyiptomi hentes érkezett a mekkai zarándoklat, a hadzs idejére Szaúd-Arábiába, ahol ilyenkor rendkívüli mértékben megnő a kereslet a hústermékek iránt is. A hentesek egyik csoportja a Vörös-tenger partján lévő kikötővárosban, Dubában dolgozott. A nagy zarándoklat október hatodikán befejeződött. De az egyiptomiak hiába várták Dubában azt a hajót, amely hazaszállította volna őket. A munkaszerződésben ugyanis az oda- és visszautaztatást is vállalta a szaúdi munkaadó. Az egyiptomi hentesek ezért az idénymunkáért vélhetően 1500 riált, azaz kb. 400 dollárnak megfelelő összeget kaptak. De a hadzs idején nem is ez az igazán fontos, hanem az oda-vissza utazás, mert így sok kispénzű ember is teljesítheti a mekkai zarándoklatot, amelyre egyébként nem futná a keresetéből.

Az egyiptomiak pár napig nyugodtan vártak a beígért komphajóra, de október 12-re elfogyott a türelmük. Úttorlaszokat emeltek, gumiabroncsokat égettek, vagyis heves tiltakozó tüntetést tartottak, amelyben néhány szaúdi civil meg is sebesült. Ilyesmire nagyon ritkán van példa, abban a Szaúd-Arábiában, ahol nagyon szigorúan bánnak a vendégmunkásokkal. A rendőrség most is gyorsan és határozottan feloszlatta a megmozdulást, amelyről, megint csak szokatlan módon, a hivatalos szaúdi hírügynökség is beszámolt. Arról viszont nem közöltek semmit, hogy az oszlatást letartóztatások is követték-e. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez