Tsvangirait őrizetbe vették Zimbabwéban

Morgan Tsvangirait, a zimbabwei ellenzéki vezetőt rendőrök vették őrizetbe, amikor éppen egy kampánybeszédet mondott.

„Az ellenzéki vezető útját egy úttorlasz állta el. Felfegyverzett rendőrök vették körül az MDC konvoját, akik megtiltották, hogy az ellenzékiek elhagyhassák a járműveiket. Úgy tűnt, meg akarták akadályozni a kampányprogram végrehajtását.” – mondta pártja szóvivője, Nelson Chamisa.
Zimbabwéban most készülnök a június 27-i elnökválasztás második fordulójára, mely Tsvangirai és Robert Mugabe elnök között zajlik. Chamisa Tsvangirai azonnali elengedését sürgeti, hozzátette, hogy az ENSZ és egyéb nemzetközi szervezetek beavatkozása nélkül lehetetlen, hogy a zimbabwei választás szabadon és tisztességesen érjen véget.
A zimbabwei kormányt az utóbbi időben azért is kritizálták, mert korlátozta a segélyszervezetek működését az országban. A legfontosabb szervezet (Nemzetközi Törődés) működését felfüggesztették, mert állítólag az ellenzék kampányát segítették, azonban ők tagadják, hogy segítettek volna bármilyen politikai erőt is.
 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez