Nem kell a kövér terrorista

Nem engedi harcolni az Iszlám Állam két ausztrál újoncát. A fivérek hiába utaztak Szíriába: 140 kilósan nem kellenek a dzsihádistáknak.

Az esetről szülővárosuk, Sidney egyik rádióállomása számolt be. Az ottani iszlám közösség egyik vezetője, Jamal Rifi azt mondta a 2UE rádiónak: a testvérek meglehetősen túlsúlyosak, nem jók katonának. 140 kiló fölött vannak, és ha bárki meglátja őket, nem tud másra gondolni, mint hogy “mi a csudának jöttek ezek ide? El akarják enni előlünk a kaját? Hisz még futni is képtelenek a harctéren!”

A két kövér férfi két másik testvérével közösen ment Szíriába. A négy, 17-28 éves fivér azt mondta Libanonban született édesanyjának, hogy nyertek négy jegyet egy thaiföldi vakációra. A mama segített bepakolni a bőröndöket, ki is vitte őket a reptérre, de aztán már csak azt az üzenetet kapta:  “Megérkeztünk Bilad al Shamba (a kalifátusba, vagyis Szíriába), találkozunk a menyországban”.

Az ausztrál parlament a múlt hónapban fogadta el azt a törvényt, amely büntethetővé teszi, ha az országból bárki is a terroristákhoz utazik harcolni. A hatóságok szerint 70 ausztrál lehet most Szíriában az Iszlám állam oldalán, és otthon körülbelül százan segíthetik a toborzást és a pénz gyűjtését. A titkosszolgálatok szerint 15 ausztrál halt meg eddig az ISIS fegyvereseként, ketten közülük öngyilkos merénylőként robbantották fel magukat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez