Kitiltották az ENSZ munkatársát Zimbabwéból

A zimbabwei kormány az utolsó pillanatban úgy határozott, hogy nem engedi be az országba az ENSZ megbízottját, aki a feltételezett emberkínzások ügyében folytatott volna nyomozást. Manfred Nowak Dél-Afrikában értesült a zimbabwei kormány döntéséről pár órával azelőtt, hogy felszállt volna a Hararéba tartó repülőgépre.

A zimbabwei elnök, Robert Mugabe pártját azzal vádolják, hogy az elmúlt hetekben az ellenzék, vagyis a Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) párt számos követőjét és szimpatizánsát bántalmazták, valamint börtönözték be. Morgan Tsvangirai miniszterelnök – aki egyben az MDC vezetője – felmondta az együttműködést a kormányban a pártját és a támogatóit ért atrocitások miatt.

Feltételezések szerint a zimbabwei kormány azért mondta le a meghívást, mert Nowak látogatása egy időben lenne a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) hirtelen összehívott találkozójával, ami a politikai krízis miatt szükséges. Az ENSZ kijelentette, minden olyan lépést, amely a politikai válságot hivatott megoldani, pozitívan fogad, de ez nem lehet ok arra, hogy ne engedjék be az ENSZ képviselőjét az országba. Manfred Nowak zimbabwei tartózkodása során emberjogi szervezetekkel kívánt találkozni, és nyomozása során bizonyítékokat keresett volna a kínzásokra a börtönökben, illetve a rendőrállomásokon.   

A legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy terrorizmus vádjával letartóztatták az ellenzéki párt (MDC) egyik magas beosztású vezetőjét. Emiatt rúgták fel a két oldal közötti együttműködést.  

Ephraim Masawi, Mugabe pártjának szóvivője „olcsó propagandának” nevezte a kínzásokról és erőszakos fellépésekről szóló híreket, amiket az MDC állít, és Masawi szerint az ellenzéki párt ezzel próbálja megmagyarázni, hogy kiléptek a koalíciós kormányzásból.

Forrás: BBC News

AHU

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez