Halálos gin Ugandában

Kb. 80 ember halt meg Ugandában, miután ittak egy illegális, otthon gyártott, banánból készített ginből, amihez metanolt is felhasználtak.

Patrick Tusiime elmondta a Reuters hírügynökségnek, hogy sokan haltak meg a gin miatt, mert az áldozatok rokonai nem akarták bevallani, hogy az emberek a waragi néven ismert italból ittak. A halálesetek az elmúlt három hétben történtek a délnyugati Kabale kerületben – tette hozzá Tusiime.

A hatóságok rengeteg házat átvizsgáltak a banánból készített gin után kutatva. Kb. 120 kanna waragit foglaltak le a rendőrök – jelentette az ugandai Daily Monitor újság.

Az ugandai fővárosban, Kampalában dolgozó BBC-munkatárs, Joshua Mmali elmondta, hogy a waragit az egész országban fogyasztják – főleg olyanok, akik nem engedhetik meg maguknak a boltokban kapható alkoholokat. Tusiime szerint nem szokatlan, hogy valaki azért hal meg, mert ilyen illegális italt iszik.

 „A rendőrök az összes alkoholt – amit csak találtak – lefoglalták, de sajnos az emberek nagyon makacsok, és továbbra is rejtegetik az illegális italt” – nyilatkozta Tusiime.

Forrás: BBC

 

Szerkesztette: Szűcs Anna – AHU

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez