Mauritánia szent háborút indít

A nyugat-afrikai ország kormánypártja felkérte lakosságát, hogy támogassák a „szent háborút” az AQIM terrorszervezete ellen, akik „beszennyezik a muszlim vallásról kialakult képet”.

Mauritánia felvette a harcot az ország biztonságát 2005-óta fenyegető, az észak-afrikai Magreb régióban tevékenykedő Al-Kaidával (AQIM) szemben.

Egy három napos bevetés során, amelyben nyolc mauritániai katona és tizenkét szélsőséges fegyveres lelte halálát, megelőző csapást mértek a terroristákra egy várható támadás elkerülésének érdekében. Arról a véleményről, miszerint a mostani támadás közvetlen kiváltó oka a Nigerben múlt héten történt emberrablás volt, egyelőre nincs hivatalos álláspont.

Mauritánia hadserege légicsapásokkal támogatott előretöréssel vasárnapig elfoglalta Hassa Sidi falut. A Tahalil Hebdo újság szerkesztője, Ould Moustapha szerint a július 22-i, Michel Germaneau kiszabadítására irányuló támadás csak egy rajtaütés volt, míg „ez már valódi háború”. Szerinte a hétvégi offenzíva megtizedelte a több korábbi vérengzés megszervezésével vádolt Yahya Abu Hamam irányítása alatt harcoló AQIM egységet.

„Mauritánia nem agresszív állam, így vízválasztónak tekinthető az a pont, amikor idegen ország területén folytat harcokat” – véli Mohame Fall Ould Oumere, a La Tribune című hetilap szerkesztője. A hétvége eseményeiről emellett az a meglátása, hogy azok egy kettős stratégia részeként értelmezhetők, ahol egyrészt a hadsereg megelőző csapásokkal igyekszik megtörni az Al-Kaidát, miközben befogadja a kiábrándult dzsihádistákat – ennek jegyében az afrikai ország elnöke hivatalosan megbocsátott 30, terrorcselekménnyel kapcsolatban elfogott személynek.

„Háborúban senki sem akarja kritizálni a hadsereget” – mondta Moussa Ould Ahmed, a Biali napilap szerkesztője, hiszen, „a hadseregünk felszereltsége és kiképzése eltérő, viszont a mi országunk az egyetlen a térségben, amelyikben megvan az elszántság, hogy lépéseket tegyen.” Ezzel egyúttal bírálta a Száhel-övezet államait, ugyanis szerinte az ő konszenzusképtelenségük miatt működhet hatékonyan a térségben a kevés fegyveresből álló, de jól szervezett AQIM.

forrás: AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez