Nem fizet a nigériai futballcsillag

Nigéria, Abudzsa- Nem hajlandó kifizetni a nigériai szövetség által kirótt büntetést a labdarúgó válogatott egyik sztárja. A londoni Chelsea-ben légióskodó John Obi Mikel azt mondta, nem hibázott, ezért nem fogadja el a büntetést.

A középpályásnak kedd éjfélig kellett volna jelentkeznie a Guinea elleni, az Afrikai Nemzetek Kupája szereplés szempontjából sorsdöntő mérkőzésre készülő nemzeti válogatottnál. Ő azonban késett, csak szerdán reggel bukkant föl a felkészülési táborban, ezért a Labdarúgó Szövetség 5 ezer dolláros büntetést rótt ki rá. Mikel szerint ő időben értesítette az illetékeseket arról, hogy csak szerdán érkezik, ráadásul a késésre igencsak nyomós oka volt. Erről azonban nem kívánt beszélni, csak annyit jegyzett meg, ha a nigériaiak megtudják, hogy mi történt, biztosan egyetértenek vele. Meg nem erősített hírek szerint a futballista az édesapját kereste föl Jos városában, ahol az elmúlt hónapokban többször voltak halálos áldozatokat követelő összecsapások a helyi muszlim és keresztény közösség tagjai között. Mikel apja a vallási zavargásokat szerencsésen átvészelte, de a bűnözők csapdáját nem tudta elkerülni. A nigériai sajtó nem verte nagydobra, de úgy tudni, hogy a férfit elrabolták. A rendőrségnek viszont nemrégiben sikerült kiszabadítania. Ezért látogatta meg a fia. A szabadulás részéleteiről semmit sem lehet tudni, így az sem derült ki, hogy kellett-e váltságdíjat fizetni az emberrablóknak. Mikel mindenesetre most már nyugodtan készülhet a mérkőzésre, amelyen Nigériának győznie kell, ha meg akarja szerezni a biztos továbbjutást jelentő csoportelsőséget.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez